|
Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését
Szolgáló 1145 Budapest, Amerikai út
14. Adószám:
18005282-1-42 A Down Alapítvány céljai A Down Alapítvány középsúlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyermekek, fiatalok és felnőttek fejlesztését, önálló életvitelének segítését, valamint családjaik támogatását tűzte ki céljául, annak érdekében, hogy lehetőleg minden értelmi fogyatékos gyermek családban nőhessen fel, felnőttként pedig a lehető legközelebb jusson az önálló élet megvalósításához. A megvalósítás módjaAz alapítvány egy olyan modell-szolgáltatórendszert tart fenn, mely a sérült embert a születésétől időskoráig támogatja. Ez a modell-rendszer azt demonstrálja, hogy a sérülteket támogató hagyományos rendszereknek vannak alternatívái, olyan alternatívák, melyben a sérült gyermeket nevelő családok, majd később a sérült fiatal és felnőtt ember életét azokon a pontokon segítjük meg, ahol egyedül nem birkóznának meg a problémákkal, vagy nehezebben boldogulnának, ezzel lehetővé téve, hogy mindenki máshoz hasonló életet élhessenek tanulással, maximális fejlődéssel, pénzkereső munkával, saját élettérrel, saját családdal. Ez a fajta segítés a sérült embertől elvárja a tőle telhető maximumot, önbizalmat ad, önértékelésre és önbecsülésre tanít. Családok korai habilitációjaA szülők segítését már közvetlenül a gyermek megszületése után igyekszünk megkezdeni információkkal, címlistákkal, ismeretterjesztő kiadványokkal, tanácsadással. A kisgyermekes családok számára nyaralás formájában kríziskezelő- és problémafeldolgozó tréningeket kínálunk, ahol pszichológusok, gyógypedagógusok és idősebb gyermekek szülei készítik fel az „új” szülőket lelkileg és segítik gyakorlati tanácsokkal. Egy sor kiadvánnyal, szórólappal, információs füzettel is segítjük a szülőket és a szakembereket. Down Dada sorstársi segítő szolgálatA családok korai felkarolására a Down Dada, szülőkből álló országos szolgálat szakosodott. A tanfolyamokon felkészített Dadák sorstársi segítsége máris érezteti hatását. A Dadák által támogatott családok jó eséllyel indulnak megváltozott életük megoldása felé. A Down Dada szolgálat tagjainak rendszerest képzést és esetmegbeszélő tréningeket rendezünk. Korai Fejlesztő és Tanácsadó KözpontAz intézmény 2003. szeptemberében kezdte működését Kiss Tiborné vezetésével, Ilka utca 26. sz. alatt. Kisgyermekek korai gyógypedagógiai és pszichológiai fejlesztésén kívül neurohabilitáció, gyógypedagógiai tanácsadás és szülőklub is tartozik a szolgáltatásokhoz. Down AmbulanciaAz ambulancia a szülők gondjait enyhíti – az általában több egészségi problémával járó Down-szindróma – specifikus szűrővizsgálati program és orvosi ellátás biztosításával. A megelőző és gyógyító célú 14 különféle szakrendelést az Alapítvánnyal közösen a Bethesda Gyermekkórház működteti, a Rókus Kórház, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika és a XIV. kerületi Ida utcai Gyermekorvosi Rendelő bevonásával. Altatásos fogászatA középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékosok ingyenes fogorvosi kezelését a Szabolcs utcai Kórházban működő fogászati rendelőben biztosítjuk, együttműködésre képtelen kliensek esetén altatással is, dr. Müller Tibor fogszakorvos és dr. Bedő Károly aneszteziológus vezetésével. Átmeneti OtthonokA Down Alapítvány két 30 fős vendégházat tart fenn, az egyik 15 éve non-stop működik Budán, a XI. kerületben, a másik Pesten a X. kerületben 2007. januárjától. Ezeket a bentlakásos otthonokat a szülő vagy maga az értelmi fogyatékos és/vagy halmozottan sérült személy bármikor igénybe veheti néhány napra, néhány hétre vagy hónapra, amíg a szülő, a gondozó vagy a segítő betegsége, ügyes-bajos dolga vagy regenerálódása megkívánja. Napközi OtthonokAz Alapítvány napközi otthonai a napközbeni foglalkoztatások, szinten tartó oktatás és önálló életre felkészítés színtere. A családban nevelkedett értelmi fogyatékos fiatal felnőtteknél már az iskolai oktatás során el kell kezdeni az önálló életre felkészítést és a pálya-orientációt. A szakképzéssel párhuzamosan indul a munkahely és az önálló élet színterének, a lakóotthonnak a megteremtése. Kísérleti csoportunk 10 osztályos általános iskola után 2x2 éves szakképzésben vesz részt integrált osztályként. Kiscsoportos lakóotthonokKülönböző típusú lakóotthonokat működtetünk, így az Andor utcában, 3 panellakásban 15 középsúlyos személy él segített önálló életet. A Sarokház lakóotthon 12 személynek ad otthont egy nagyobb családi házban, a Csengery utcai pedig egy nagy belvárosi lakásban kilenc embernek. Lakóotthonainkat modellnek szánjuk, különböző igényű szülőcsoportok, civil szervezetek számára. SALSA lakásokA SALSA lakásokba olyan „teljesen” önálló kliensek költöznek, akik átmeneti otthoni vagy lakóotthoni keretek között tanulták és gyakorolták az önállóságot és olyan magas szintre jutottak, hogy már kisebb segítséggel saját lakásban tudnak élni, magukat anyagilag is képesek fenntartani. A SALSA lakásokba beköltöző klienseket kezdetben, a beszokás, betanulás idején gyakrabban, később hetenként csupán egy-két alkalommal látogatja a segítő, ugyanakkor telefonon vagy akár személyesen bármikor elérhető hogy az éppen aktuális kérdések, az egészségi problémák megoldását, a pénzhasználatot, a gazdálkodást,a lakásfenntartást segítse. Öregek Otthona értelmi sérülteknekAz Öregek Otthona súlyosan fogyatékos, beteg, vagy öreg fogyatékos személyek ellátására szakosodik. Ennek az otthonnak a megteremtése jelenleg folyik a X. kerületben. A Lakóotthonok, az Átmeneti Otthon és az Öregek Otthona együttesen biztosítja majd, hogy Alapítványunknál élő fogyatékos emberek életük végéig megfelelő ellátásban részesülhessenek. Jelenleg 65 lakó él segített önálló életet Alapítványunk lakásaiban, illetve otthonaiban, szakembereink segítségével. Munkahely, munkahelyteremtésAz Alapítvány védett munkahelyet működtet, ahol 80 fő számára biztosít munkát és kereseti lehetőséget. Lakóink integrált munkahelyeken történő elhelyezését támogatott foglalkoztatás nevű programunkban oldjuk meg. Az önálló jövedelem az értelmi sérültek önálló életének legbiztosabb alapja. Közös Ellátó CsoportA Down Alapítvány Közös Ellátó Csoportjának alaptevékenysége a Down Alapítvány klienseinek holisztikus szemléletű ellátása: mindazon szolgáltatások nyújtása, amelyek az egyes intézmények kötelező tevékenységéből kiesnek, vagy amit célszerűbb, gazdaságosabb, hatékonyabb közös ellátásként végezni. Szabadidős programok, tehetséggondozásAz Alapítvány intézményeiben az önálló életre történő felkészítésen kívül egy sor egyéb tanfolyam, terápiás és kreatív foglalkozás zajlik, nyaranként több száz fő nyaraltatását oldjuk meg Balatonon, vidéki házunkban, és bejárós táborainkban. A Down Alapítvány Kézműves MűhelyeA Napközi Otthon Kézműves Műhelyében szövés, cserépkészítés, gyöngyfűzés, virágkötés, üvegfestés, hímzés, bőrözés valamint rajzolás és festés folyik. A művészi termékekből kiállításokat rendeznek, a kézműves termékeket maguk árusítják. Egy „Látványműhely” megvalósításán dolgozunk, ahol a sérült embereket munka, ill. alkotás közben hozhatjuk közel az érdeklődőkhöz. A Down Alapítvány Foglalakoztatási CentrumaA Foglalakoztatási Centrum, a
Lágymányosi utca 15. alatt, egy sor szolgáltatásnak és két kézműves
műhelynek ad otthont. Itt kaptak helyet a Down Alapítvány foglalkoztatással kapcsolatos projektjeinek irodái, az intézményen belüli foglalkoztatás (rehabilitációs és munkára felkészítő) központi ügyintézése, a támogatott foglalkoztatás (OFA projekt) központja, a gyógypedagógiai felmérések valamint a pályaorientációs és munka-alkalmassági felmérések vizsgáló laboratóriuma, valamint a műhelyekben előállított termékek értékesítésének központja. A
Látványműhely két egysége is itt helyezkedik el, az egyikben a Szalóki
utcai Átmeneti és Napközi Otthon lakói dolgoznak: ékszerkészítés a fő
profiljuk, de Karácsonytáján adventi koszorúkat és más ünnepi ajándékokat
is készítenek. A Látványműhely másik egysége a Sarokház lakóinak
munkahelye: ők bőrből készült ajándéktárgyakat, gyöngyékszereket és színes
szappanokat készítenek. A látványműhely tevékenysége megtekinthető az utcáról, de odabent is szívesen látjuk az érdeklődőket. Nemadomfel ZenekarAz Alapítvány tehetséges énekesei és zenészei Dely Géza vezetésével egyre bővülő repertoárral járják a várost, utcákon és tereken zenélve hívják fel a figyelmet az értelmi fogyatékosokra és kiemelkedő teljesítményükre. Rendezvényeken zenélnek, előadásokat tartanak, szólóénekesüknek Zakál Zolinak már videoklippje is készült. Hogyan tovább?Tapasztalva, hogy az igény a létrehozott intézmények és szolgáltatások iránt sokkal nagyobb, mint amit egy kis civil szervezet magára vállalhat, új stratégiát dolgoztunk ki. A már megvalósított új típusú intézmények elterjesztéséhez a szülők aktiválását, a fogyatékos gyermeket nevelő családokban felhalmozódott energia felszabadítását és kiaknázását segítik életstratégia és kríziskezelő tréningjeink, tanácsadásunk, az országos Dada-szolgálat, melyek azt segítik, hogy a szülők képesek legyenek saját kezükbe venni sorsukat, gyermekük és maguk életminőségének javítására kiaknázni a lassan, de egyre bővülő lehetőségeket. Az Alapítvány szervezete, működéseA Down Alapítványt 11 tagú, szakemberekből és szülőkből álló kuratórium vezeti. Elnöke Gruiz Katalin. Az egyes projekteket és intézményeket projektvezetők irányítják. Az Alapítvány intézményeket, orvosi ellátást, tanácsadó és segítő szolgálatokat tart fent, könyveket, tananyagokat ad ki. Felsőoktatási intézményekkel mind az elméleti képzés, mind a gyakorlati oktatás terén együttműködik. 50 állandó alkalmazottal és közel 100 önkéntessel dolgozik.
Címek
Alapítványunk
elérhetőségeit, intézményeink címeit, és egyéb fontos címeket
honlapunk
Levelezőlisták Down-up levelező lista kisgyermekes szülőknek: E-mail: down-up@uptime.hu Downdada levelező lista a Down Dada szolgálat tagjainak: downdada@uptime.hu Segítő szolgáltatásainkat nagyrészt adományokból és szponzori támogatásból tartjuk fenn. Ön is segítsen, hogy segíthessünk!
|