Hírek

Kézműves foglalkozásokkal várta a Down Alapítvány a családok kisebb-nagyobb tagjait október 29-én, a fővárosban megrendezésre került az Öko Zsibongó Green családi rendezvényen. A különleges program az egészség és a környezettudatosság jegyében került megrendezésre. 

Az Örökbefogadás világnapján alapítványunk is köszönt minden érintettet! A Down Alapítvány most már az örökbefogadásban is segíthet. A világnap olyan családok ünneplése, akiket az örökbefogadás hozott létre, vagy akiknél tervben van az örökbefogadás megvalósulása, a világnapi ünnep ehhez kíván támogatást adni. A nap jelképe a a tenyérre rajzolt mosolygós arc lett.

Lezajlott az EDSA (Európai Down-szindróma Társaság) éves közgyűlése, amelyen alapítványunk elnöke Dr. Gruiz Katalin is részt vett. Az október 27. és 29-én Madridban tartott találkozóra előzetesen EDSA DS tagszervezeteinek mintegy 35 képviselője jelezte részvételét, 20 különböző országból.

 Dr. Gruiz Katalin, a Down Alapítvány elnökének beszámolója a közgyűlésről:

Hatalmas lelkesedéssel és szeretettel versenyeztek egymással a résztvevők a VIII. Országos Ergométer versenyen, október 27-én, a Kocsis Sándor Sportközpontban. A Down Alapítvány Rehabilitációs és Sportcentruma által rendezett sporteseménynek idén is nagy sikere volt, megközelítőleg 130 fő mérte össze a tudását a különböző versenyszámokban.

A versenytávok az előző évekhez hasonlóan 250 méter, 500 méter és 1000 méter volt. Izgalmas versenyekkel remek hangulatban telt a versenynap, amelyen mindenki jól érezte magát.

Október 29-én, a fővárosban kerül megrendezésre az Öko Zsibongó Green családi rendezvény, amelyre a Down Alapítvány is kitelepül. A különleges program az egészség és környezettudatosság jegyében kerül megrendezésre. Az Öko Zsibongó Green célja, hogy a fenntarthatóság és a környezettudatosság iránti elkötelezettséget minél több látogatóval játékos formában ismertesse meg.

Sikeresen szerepeltek alapítványunk ügyfelei a CSEFOSZ SE Fogyatékosok Sportját Szervező Egyesület Sportnapján, Kiskunlacházán, október 14-én. A sportágak között volt paraboccia, boccia, íjászat, darts is. A legtöbb induló az asztalitenisz sportágban volt, melyben a Speciális kategóriában alapítványuk ügyfele Szűcs János Zsolt lett a legjobb, a Női kategória első helyét alapítványunk munkatársa Patay Gabriella hozta el.

Harminc Down-szindrómával érintett családot repített a Disney mese-és zene világába a Green Stage Production. A Disney100: A koncert nevű eseményen a legjobb disney zene- és filmjelenetek elevenedtek meg az elmúlt 100 évből, népszerű művészek, sztárszólisták előadásában a Papp László Budapest Sportarénában, október 15-én.

Az 1980-as években jelölték ki az évnek ezt a hónapját azért, hogy ebben az időszakban kiemelt figyelem irányuljon a Down-szindrómára. Évtizedekkel ezelőtt a sárga és a kék szín lett a Down-szindróma jelképe. 

Ez a hónap – csak úgy, mint a március 21-i jeles dátum, amely a Down-szindróma Világnapja  – módot ad arra, hogy újra hangsúlyozzuk: akkor teljes a világ, ha a sérült, bizonyos dolgokban támogatásra szoruló emberek is itt élhetnek közöttünk és velük. 

A Down Alapítvány egyik ügyfelének pályázata is díjat nyert az Alapvető Jogok Biztosa „Covid utáni mindennapok, amiben élek” című rajz-és irodalmi pályázatán. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által meghirdetett pályázatra vers-novella, illetve festmény-grafika kategóriában lehetett benyújtani pályaműveket. Alapítványunk ügyfelei több rajzzal és novellával is pályáztak. A kiírásra közel 1000 pályázati anyag érkezett be, ezek közül lett kiválasztva ügyfelünk díjnyertes alkotása. 

Az M1 Esély 2023.10.07-i adásában riportot láthattak a Down Alapítvány Építsd a jövőd! elnevezésű pályaorientációs programjáról, valamint az Inkluzív Karate Magyar Bajnokságról, melyen a Down Alapítvány több ügyfele is részt vett.

A műsort IDE kattintva tudja megtekinteni.