A Down Alaptvány otthonai 5 típust képviselnek

 

1. Átmeneti Otthonok

A Down Alapítvány két egyenként 30 fős krízisotthont üzemeltet. Az első egy 2000. óta non-stop működő vendégház a XI. kerületben, ahova a szülők bármikor hozhatják értelmi fogyatékos és/vagy halmozottan sérült gyermeküket, néhány napra, néhány hétre, amíg betegségük, ügyes-bajos dolguk vagy regenerálódásuk megkívánja. A 2006. év végén nyitotta meg kapuit második Átmeneti és Napközi Otthonunk a X. kerületben, mely azóta az 1. számú othonhoz hasonló kondíciókkal üzemel.

2. Napközi otthonok

Az Alapítvány két 30-30 fős napköziotthona a napközbeni foglalkoztatások, szinten tartó oktatás és önálló életre felkészítés színtere. A családban nevelkedett értelmi fogyatékos fiatal felnőtteknél már az iskolai oktatás során el kell kezdeni az önálló életre felkészítést és a pálya-orientációt. A szakképzéssel párhuzamosan indul a munkahely és az önálló élet színterének, a lakóotthonnak a megteremtése. Kísérleti csoportunk 10 osztályos általános iskola után 2x2 éves szakképzésben vesz részt integrált osztályként.

3. Lakóotthonok

Különböző típusú lakóotthonokat működtetünk, így az Andor utcában, 3 panellakásban 15 középsúlyos személy él segített önálló életet. A Sarokház lakóott­hon 12 személynek ad otthont egy nagyobb családi házban, a Csengery utcai pedig egy nagy belvárosi lakásban kilenc embernek. Lakóotthonainkat modellnek szánjuk, különböző igényű szülőcsoportok, civil szervezetek számára.

3.1. Petőfi

3.2. Csengery

3.3. Andor 1, 2, 3

4. SALSA lakások

A SALSA lakásokba olyan „teljesen” önálló kliensek költöznek, akik átmeneti otthoni vagy lakóotthoni keretek között tanulták és gyakorolták az önállóságot és olyan magas szintre jutottak, hogy már kisebb segítséggel saját lakásban tudnak élni, magukat anyagilag is képesek fenntartani. A SALSA lakásokba beköltöző klienseket kezdetben, a beszokás, betanulás idején gyakrabban, később hetenként csupán egy-két alkalommal látogatja a segítő, ugyanakkor telefonon vagy akár személyesen bármikor elérhető hogy az éppen aktuális kérdések, az egészségi problémák megoldását, a pénzhasználatot, a gazdálkodást,a lakásfenntartást segítse.

5. Öregek otthona

Az Öregek Otthona súlyosan fogyatékos, beteg, vagy öreg fogyatékos személyek ellátására szakosodik. Ennek az otthonnak a megteremtése jelenleg folyik a X. kerületben. A Lakóotthonok, az Átmeneti Otthon és az Öregek Otthona együttesen biztosítja majd, hogy Alapítványunknál élő fogyatékos emberek életük végéig megfelelő ellátásban részesülhessenek. Jelenleg 65 lakó él segített önálló életet Alapítványunk lakásaiban, illetve otthonaiban, szakembereink segítségével.