|
A felnőttkor problémái még talán a
gyerekkoriaknál is súlyosabbak, megoldatlanabbak. Az értelmi fogyatékos
fiatal kikerül az iskola jól ismert és védett világából, hirtelen légüres
térbe kerül. A szülők pedig pánikba esnek, nem tudva, hogy az addigi,
viszonylag biztonságos iskolai szituáció elmúltával hogyan fog alakulni az
életük. Persze a szülők fel is
készülhetnek már jó előre erre az időre, a Down Alapítvány fiatal
felnőttek szüleinek szervezett tréningjei sokat segíthetnek a lehetőségek
feltárásában, a létező és elérhető szolgáltatások megismerésében és az új
életszituáció sikeres megoldásában. Ezt érzékelve Down Alapítvány
szolgáltatásainak nagy részét az iskolából kikerülő, fiatal és felnőtt
korú sérültek életének támogatására, segített önálló életének
kialakítására koncentrálja. A komplex ellátó rendszer az önállóságra való
felkészítéstől az önálló élet feltételeinek megteremtésén keresztül
egészen az öregkorig, a sérült ember szülők nélküli életének segítéséig
tart. Az önálló élet feltételei
sokfélék. Elsősorban magát az értelmi sérült embert kell úgy nevelni, úgy
felkészíteni, hogy képes legyen maximálisan ellátni magát, legyen
önállósága, önbizalma, tudja értékelni önmagát, legyen tisztában a
környezet elvárásaival, legyen képes közösségben élni.
A tárgyi feltételek sem
egyszerűek, meg kell teremteni a segített önálló élet színterét a
lakóotthont vagy teljesen önálló lakóhelyet, ahol segítséggel,
képességeikhez képest a lehető legönállóbban élhetnek a sérült emberek.
Mindez nem elég, mert munka is
kell, és kereset. A képességektől, tanultságtól (szakma) függő munka és
munkahely megteremtése szakszerű segítséget igényel. Segítség kell olyan
munka és munkahely teremtéséhez is, ahol a sérült ember teljesítménye
értéket teremet és állami segítséggel vagy anélkül, keresetet biztosít a
sérült embernek. A lakás és a munkahely mellett meg kell teremteni az
önállóság alapjait, egy saját vagy másokkal közös háztartás ellátásának
feladatait, a pénzzel való gazdálkodást. Nem lehet egyedül élni egy életen át, társ kell hozzá, lehetőleg olyan élettárs, akiben egy életen át partnert, támaszt találnak a sérült emberek. A párkapcsolatok kialakításában és megtartásában is segítségre szorulnak. A szabadidő eltöltését is tanulni és tanítani kell. Lehetőleg értelmes, az egészségi állapot fenntartását szolgáló szabadidős programokat kell biztosítani az önállóan élő sérült emberek számára.
Az alapítvány felnőtteknek
szóló szolgáltatásai az alábbiak: Átmeneti OtthonokA Down Alapítvány két 30 fős vendégházat tart fenn, az egyik 15 éve non-stop működik Budán, a XI. kerületben, a másik Pesten a X. kerületben 2007. januárjától. Ezeket a bentlakásos otthonokat a szülő vagy maga az értelmi fogyatékos és/vagy halmozottan sérült személy bármikor igénybe veheti néhány napra, néhány hétre vagy hónapra, amíg a szülő, a gondozó vagy a segítő betegsége, ügyes-bajos dolga vagy regenerálódása megkívánja. Napközi OtthonokAz Alapítvány napközi otthonai a napközbeni foglalkoztatások, szinten tartó oktatás és önálló életre felkészítés színtere. A családban nevelkedett értelmi fogyatékos fiatal felnőtteknél már az iskolai oktatás során el kell kezdeni az önálló életre felkészítést és a pálya-orientációt. A szakképzéssel párhuzamosan indul a munkahely és az önálló élet színterének, a lakóotthonnak a megteremtése. Kísérleti csoportunk 10 osztályos általános iskola után 2x2 éves szakképzésben vesz részt integrált osztályként. Munkahely, munkahelyteremtésAz Alapítvány védett munkahelyet
működtet, ahol 120 fő
számára biztosít munkát és kereseti lehetőséget: a rehabilitációs célú
foglakoztatásban néhány ezer forint, a munkára felkészítő
foglalkoztatásban akár a minimálbért elérő fizetéssel. A munkák nagy része
kézműves munka: szövés, kosárfonás, bőrműves termékeke, ékszerek,
képeslapok, képek, üvegképek és festmények. Lakóink integrált munkahelyeken történő elhelyezését támogatott foglalkoztatás nevű programunkban oldjuk meg. Az önálló jövedelem az értelmi sérültek önálló életének legbiztosabb alapja. A Down Alapítvány Kézműves MűhelyeA Napközi Otthonok Kézműves Műhelyeiben szövés, cserépkészítés, gyöngyfűzés, virágkötés, üvegfestés, hímzés, bőrözés valamint rajzolás és festés folyik. A művészi termékekből kiállításokat rendeznek, a kézműves termékeket maguk árusítják. Egy „Látványműhely” megvalósításán dolgozunk, ahol a sérült embereket munka, ill. alkotás közben hozhatjuk közel az érdeklődőkhöz. Ennek első megvalósításai a Szalóki utcai Átmeneti és Napközi Otthonban, a Zágrábi utcai Gondozóházban és a Lágymányosi utca Foglalkoztatási Centrumban kialakított látványműhelyek, ahol szívesen látjuk az érdeklődőket.
Pályaorientáció, szakképzés és munka-alkalmassági felmérésA
Foglalkoztatási Centrumban folynak a pályaorientációs és
munka-alkalmassági pszichológiai felmérések. Ezen műszeres vizsgálatok
eredménye nagyban segíti a döntést, hogy mit tanuljon, vagy milyen munkát
végezzen a sérült ember, mihez van adottsága, tehetsége. Kiscsoportos lakóotthonokKülönböző típusú lakóotthonokat működtetünk, így az Andor utcában, 3 panellakásban 15 középsúlyos személy él segített önálló életet. A Sarokház lakóotthon 12 személynek ad otthont egy nagyobb családi házban, a Csengery utcai pedig egy nagy belvárosi lakásban kilenc embernek. Lakóotthonainkat modellnek szánjuk, különböző igényű szülőcsoportok, civil szervezetek számára. SALSA lakásokA SALSA lakásokba olyan „teljesen” önálló kliensek költöznek, akik átmeneti otthoni vagy lakóotthoni keretek között tanulták és gyakorolták az önállóságot és olyan magas szintre jutottak, hogy már kisebb segítséggel saját lakásban tudnak élni, magukat anyagilag is képesek fenntartani. A SALSA lakásokba beköltöző klienseket kezdetben, a beszokás, betanulás idején gyakrabban, később hetenként csupán egy-két alkalommal látogatja a segítő, ugyanakkor telefonon vagy akár személyesen bármikor elérhető hogy az éppen aktuális kérdések, az egészségi problémák megoldását, a pénzhasználatot, a gazdálkodást,a lakásfenntartást segítse. Öregek Otthona értelmi sérülteknekAz Öregek Otthona súlyosan fogyatékos, beteg, vagy öreg fogyatékos személyek ellátására szakosodik. Ennek az otthonnak a megteremtése jelenleg folyik a X. kerületben. A Lakóotthonok, az Átmeneti Otthon és az Öregek Otthona együttesen biztosítja majd, hogy Alapítványunknál élő fogyatékos emberek életük végéig megfelelő ellátásban részesülhessenek. Jelenleg 65 lakó él segített önálló életet Alapítványunk lakásaiban, illetve otthonaiban, szakembereink segítségével. A Down Alapítvány Közös Ellátó Csoportjának alaptevékenysége a Down Alapítvány klienseinek holisztikus szemléletű ellátása: mindazon szolgáltatások nyújtása, amelyek az egyes intézmények kötelező tevékenységéből kiesnek, vagy amit célszerűbb, gazdaságosabb, hatékonyabb közös ellátásként végezni. A Közös Ellátó Csoport célja a szervezetileg több csoportba tartozó kliensek ellátása, a KECS munkatársaival, akik nem egyes intézményekhez vannak rendelve, hanem mindegyikhez Szabadidős programok, tehetséggondozásAz Alapítvány intézményeiben az önálló életre történő felkészítésen kívül egy sor egyéb tanfolyam, terápiás és kreatív foglalkozás zajlik, nyaranként több száz fő nyaraltatását oldjuk meg a Balatonon, a Gánti fecskepalotában és bejárós táborainkban. |