|
Down Alapítvány Átmeneti Otthonai A Down Alapítvány, az értelmi fogyatékos gyermekek fejlesztésén kívül, legfontosabb céljának tekinti a fogyatékost nevelő családok, szülők segítését. Az értelmi fogyatékos gyermeket nevelő család, ill. a gyakran egyedül maradó szülő számára már a puszta gondolat is felszabadító lehet, hogy áll mellettem valaki, van velem egy segítő kéz, nem maradok egyedül a gondomban. Ezt a biztos hátteret nyújtja az Átmeneti Otthon, vagy vendégház. Mi az Átmeneti Otthon szolgáltatásának lényege? A gyermekek éjjel-nappali ellátása és gyógypedagógiai foglalkoztatása, a családok tehermentesítése és segítése: betegség, hivatalos elfoglaltság, időszakos munkavégzés, családi krízishelyzet, ill. gyermek nélküli program esetén. Nyitvatartásunk folyamatos. Az elmúlt időszakban többször oldottuk meg gyermekek hosszabb távú, több hónapos folyamatos felügyeletét is, igen indokolt esetekben. Kik vehetik igénybe Átmeneti Otthonainkat? Elsősorban értelmi fogyatékos gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket fogadunk, de ellátunk mozgássérült, vak, autista, ill. halmozottan sérült gyermekeket is. Nagyon fontosnak tartjuk az integrációt, ezért egészséges testvéreket is várunk, akár mint lakót, akár mint segítőt. A szülőktől is kérjük, hogy amennyiben tehetik, jöjjenek el gyermekükkel együtt hétvégi programjainkra, s ismerkedjenek, barátkozzanak Otthonainkkal, gondozóinkkal. Így valódi szükség esetén ismerős, otthonos helyre hozhatják gyermeküket, akik így könnyebben esnek át krízishelyzeten, s nem rossz élményként élik meg a családtól való átmeneti elszakítottságot. Gyógypedagógiai munka az Átmeneti Otthonokban Otthonainkban nem egyszerű gyermekmegőrzés folyik. Hasznos elfoglaltsággal, a gyermekek fejlődését szolgáló foglalkozásokkal színesítjük, tesszük tartalmassá az itt tartózkodást. Évközben hétvégi tanfolyamokat szervezünk gyógypedagógusok vezetésével.
Nagy súlyt fektetünk arra, hogy nálunk a gyerekek ne unatkozzanak, bevonjuk őket a napi feladatokba, mint pl. tálalás, mosogatás. Gondozási munka az otthonokbanban A gyermekeknek saját szekrényük, saját ágyuk van, a fürdésben szükség szerint segítjük őket, akit kell tisztába teszünk, megetetünk. Ha valakinek speciális élelmiszerre, ápolási szerre, eszközre (pl. pelenkára) van szüksége, azt a szülő hozza magával.
Címek:
Down Alapítvány 1. számú Átmeneti és Napközi Otthona1116 Budapest,
Szalóki utca 53. Tel.: 481
0085 Fax: 208
5622 E-mail: atmeneti@downalap.axelero.net Down Alapítvány 2. számú Átmeneti és Napközi Otthona1107 Budapest, Zágrábi út 13. Tel.: 260 7758 Fax: 260 7758 E-mail: zagrabi13@gmail.hu
Biztos hátteret, megnyugvást jelent a szülőknek a Down Alapítvány Átmeneti Otthona Sérült gyermek nevelése, gondozása a család számára sok lemondással, áldozatvállalással jár. A család addigi életvitelét gyakran jelentősen meg kell változtatni, és az évek múlásával a terhelés nem csökken, inkább nő. A családban élő súlyosan sérültek folyamatos ápolást, gondozást, odafigyelést igényelnek, de azok a családok is kerülhetnek krízishelyzetbe, ahol a gyermek képességei elérik az iskolai követelmények szintjét így gyermekkorban az oktatási rendszer (óvoda, iskola) később egy értelmi fogyatékosok napközi otthona vagy rehabilitáció munkahelye megoldást jelent. Ha a szülő megbetegszik, munkája miatt utaznia kell, vagy az állandó fizikai és lelki többletteher miatt kimerül, akkor felborul a mindennapi rend és hirtelen megoldhatatlan problémát jelent a sérült ember, aki nem lehet egyedül hagyni, nem lehet néhány órára a szomszédra, idős nagymamára, testvérre bízni. Különösen éles ez a probléma a sérült gyermeket (akár gyermekkorú, akár felnőtt) egyedül nevelő szülő esetében és azoknál, akiknél halmozottan sérült, nehezen kezelhető embert kell ellátni jól szervezett családi munkamegosztással. Ha egy ember kiesik, a feladat megoldhatatlanná válik. Az Átmeneti Otthon célja az, hogy a fogyatékos gyermek/felnőtt gondját átvegye a szülők betegsége, krízis helyzete, munkavégzése vagy egyéb elfoglaltsága esetén. Egyik leggyakoribb eset idősebb sérülteknél, hogy a még idősebb szülő beteg lesz vagy meghal. Ilyenkor a sérült ember a várakozási és felkészülési időt tölti otthonunkban végleges elhelyezésig. Klienseink 1–2 naptól akár 1–2 évig is tartózkodhatnak a krízisotthonban, nem csak Down szindrómás, hanem halmozottan sérült, autista vagy bármely más sérültségű személy igénybe veheti, korhatár sincs, a legfiatalabb gondozottunk 6 hónapos volt, a legidősebb 64 éves. Van, aki több éve kisebb-nagyobb rendszerességgel veszi
igénybe a szolgáltatást és van aki már két éve vár nálunk intézeti vagy
lakóotthoni elhelyezésére. Sokukat, mi magunk helyeztünk el saját
kiscsoportos lakóotthonainkban. Az átmeneti Otthont rendszeresen
igénybevevők szerencsés helyzetben vannak, mert ők nem sínylik meg annyira
a komoly családi kríziseket, pl. szüleik elvesztését, mint azok, akik egy
amúgyis kusza helyzetben ismeretlen helyre kerülnek. Ezt a szakmailag és szervezetileg kimondhatatlanul nehéz feladatot a Down Alapítvány 12 éves tapasztalat birtokában tudja jól ellátni. Ebben a 12 évben közel 1000 kliens vette igénybe az otthont hosszabb-rövidebb időre. A XI. kerületi intézmény a mai napig egyedülálló az országban. Buda után Pesten is létre szeretnénk hozni egy Átmeneti Otthont a X. kerületben. Az Önkormányzat felajánlott egy felújításra szoruló épületet, melyet a Down Alapítvány rendbehoz és a XI. kerületi ÁO mintájára létrehozza második Átmeneti Otthonát a pesti oldalon. Egy ilyen kezdeményezés rengeteg munkát, önkéntesek, szülők és szakemberek tucatjainak segítségét igényli és az épület felújításhoz szükséges összeget is apránként gyűjtjük össze: az alapítvány saját megtakarításából, a X. kerületi Önkormányzattól, a Fővárosi Önkormányzattól, pályázati alapokból és remélhetőleg az Ön segítségével. Ebből a levelezés útján történő adománygyűjtésből 10 millió forintra számítunk: ha fejenként 2000 forint adománnyal kalkulálunk, akkor 5000 embernek kell megmozdulnia, hogy ezt az összeget összegyűjthessük. Ebben segíthet, ha úgy ítéli meg, hogy érdemes.
Szülői vallomások: „Amikor kimondták a válást és én egyedül maradtam Down szindrómás, szívbeteg gyerekemmel, úgy éreztem, nem tudok megbirkózni ezzel a feladattal, idegösszeroppanást kaptam. Állami intézetbe kellett adnom Misit, de a betegségem és a végleges intézeti elhelyezés ügyintézésének elhúzódása miatt Misi a Down Alapítvány Átmeneti Otthonába került. Hála Istennek, mert ott szépen fejlődött, jól érezte magát, közben én is rendbejöttem, már nem éreztem a sorsunkat olyan reménytelennek, úgyhogy fél év elteltével hazavittem Misit. Azóta is hihetetlenül jó érzés, hogy ha bármi bajom esne, van hova vinni a gyerekemet, olyanokhoz, akikben megbízom, és ahol jól bánnak vele!” „Állandó stresszben éltem, mert naponta többször gondoltam arra rettegve, hogy mi lesz Nórival, ha velem valami történik. Édesanyám halála óta egyedül éltem Nórival, aki nem csak értelmi fogyatékos, de mozgássérült is, nehezen mozog, nehezen tanul meg új dolgokat, nagyon rám szorul. Mivel minden percemet lefoglalja, bedolgozói munkát kerestem, amit akkor végeztem, amikor Nóri aludt vagy pihent. Az otthoni munka miatt minden kapcsolatomat elvesztettem, így teljesen elszigetelődtünk, Nóri csak rám számíthatott. A stressz és napi gondok depresszióssá tettek, nem volt erőm megoldást keresni. Aztán egyszer valóban becsapott a ménkő az életünkbe: az utcán elütött egy autó. Nem voltam életveszélyben, de elveszettem az eszméletemet, a mentőautóban tértem magamhoz. Hisztériásan próbáltam magyarázni, hogy otthon Nóri, egyedül. Az egyik mentős ismerte az Átmeneti Otthont, ő mondta, hogy oda kéne vinni Nórit. Korábban nem hallottam erről az intézményről. Nóri egy kis félelem után beilleszkedett az Otthon életébe, gondozói behozták hozzám a kórházba is látogatni. Havonta egy-két napra azóta is bejár és én nyugodt vagyok: történhet velem bármi, van hova mennie Nórinak.” „60 évesek voltunk a férjemmel, amikor rádöbbentünk, hogy hiába szeretjük és teszünk meg minden Tibikéért, de nem élünk örökké! És akkor mi lesz vele? Egy Down Alapítvány által szervezett szülői tanfolyam után őszintén végiggondoltuk, hogy hogyan élne Tibike, ha mi hirtelen elmennénk. Hát sehogy! Nem tud vásárolni, főzni, a lakást sem tudja bezárni, nem tudja eldönteni, kit engedhet be, stb. Rájöttünk, hogy sürgősen gondoskodnunk kell a jövőjéről. Megnéztünk néhány állami intézetet, egyik-másik kinézetre szép volt, de hiányzott belőlük a családiasság. Végül megtaláltuk a DA ÁO-t, ahol Tibike szívesen bekapcsolódott az „önálló élet” programba. Rendszeresen járt oda, megtanult bevásárolni, közlekedni, egy csomó önellátási feladatot, ami majd szükséges a lakóotthoni segített önálló élethez. Mivel Tibike szívesen bement bármikor az otthonba, 30 év után mi is megengedhettünk magunknak néhány szabad hétvégét a férjemmel, kettesben. Ezeken a hétvégéken volt időnk átgondolni Tibike jövőjét. Úgy határoztunk, felajánljuk a lakásunkat, hogy halálunk után lakóotthonként használja az Alapítvány. Így Tibike társaival saját lakásában élhet majd.” „Ádám súlyos autista, siket is és a látásával is baj van. Rengeteg energiát öltem bele egész életemben, mára nagyon elfáradtam. Az autisták számára fenntartott intézményekben nem állta meg a helyét, nem tudott beilleszkedni, gyakran agresszív volt, így egy idő után már nem tudtam hova vinni, kimaradtam a munkából. Akkor hoztam először ide az Átmeneti Otthonba, amikor egy műtét miatt kórházba kellett mennem. Az Átmeneti Otthonban, megtanult beilleszkedni és életében először talált olyan foglalatosságot, amiben örömét leli (azt hittem nem tud örülni): üvegképeket fest. Mióta ide jár, visszamentem dolgozni. Naponta bejárunk a Napközi Otthonba, csak olyankor alszik az Átmeneti Otthonban, ha nekem el kell utaznom a munkám miatt.” „Nyáron, amikor nem volt iskola, gyakran igénybevettük az Átmeneti Otthont. Ott Tomi egy csomó barátot szerzett én pedig szerencsés módon tudomást szereztem a Down Alapítvány lakóotthon programjáról, amire azonnal jelentkeztünk. Azóta Tomi már befejezte az iskolát és az Átmeneti Otthonban készül a segített önálló életre. Amint lesz lakóotthoni férőhely beköltözik, így viszonylag fiatalon megtanulhatja és megszokhatja a szülők nélküli életet és mi is tudunk segíteni anyagiakkal meg minden egyéb módon Tomi végleges életének berendezésében.” „Richi a testvérem. Súlyos, halmozottan sérült, egész életében fekvésre, tisztába tevésre, etetésre szorul. Édesanyám gondozta egy életen át, de amikor ő hirtelen meghalt, Richi gondja rám szakadt. Hírtelen azt sem tudtam, mit tegyek. Pánikba estem. Néhány napig otthon maradtam, hogy ápoljam, de semmit nem tudtam intézni mellette. Ápolókat fogadtam, de legalább kettő kellett, azt anyagilag nem bírtam. Ekkor szereztem tudomást a Down Alapítvány Átmeneti Otthonáról, ahol szerencsére volt egy üres hely, így felvették. Végleges elhelyezéséről még nem gondoskodtam, abban reménykedem, hogy a Down Alapítványnak sikerül beindítania a régen tervezett „idős és súlyos fogyatékosok otthonát” ahol Richinek is lehetne helye. Önkéntesként én is segítek ennek az otthonnak a létrehozásában”. „Én Timi patrónusa vagyok itt az alapítványban. Timit hajléktalan édesapja hozta be egy napon sírva, mondván, hogy ő már nem bírja ezt így tovább. Két éve élték a hajléktalanok életét, azzal nehezítve, hogy a hajléktalanok szállását sem tudták igénybe venni, mert Timi nem tudta ellátni magát. Mint a patrónusa igyekszem megtanítani neki a tisztálkodás és önellátás alapjait. Nagyon együttműködő Down szindrómás hölgy ő, de sok mindent kell még tanulnia. Édesapja rendszeresen látogatja, szomorú, hogy nem lehetnek együtt. Sajnos családok elhelyezésére egyelőre nincs módunk.” |