A Korai Fejlesztő Karácsonya 2012

A Mikulás, és Karácsony együttes ünneplése a Kolibri Fészekben az idén sem okozott csalódást. A családi színház befogadó kapacitására, és az érdeklődésre való tekintettel minden évben két egymást követő előadást töltenek meg a kora fejlesztős növendékek és családjaik. Az idén mindkét előadás teltházas volt, és a hangulat a tetőfokára hágott . A 0-3 éveseknek szóló előadások alatt még a legkisebbek is csendben figyeltek, és egész idő alatt egyetlen egyszer sem törött el a mécses. Az előadások végén a publikum közös játékba fogott a színészekkel. Persze az idén sem maradhatott el az ajándékozás . Külön köszönet a Szent Vitus Alapítványnak akiknek a mikulás csomagokat köszönhetjük.