Sztrunga Dávid, gyógypedagógus, Korai Fejlesztő és Csengery Lakóotthon

Gyógypedagógus

Gyógypedagógiai tanulmányaimat az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán végeztem. 2015-ben szereztem meg diplomámat, értelmileg akadályozottak és látássérültek pedagógiája szakon.  A gyógypedagógia iránti érdeklődésemet egy kedves gimnáziumi tanárnőm keltette fel, aki gyógypedagógusként is dolgozott. A főiskolán eltöltött évek megszilárdították a gyógypedagógia iránt érzett elhatározottságomat. Jelenleg végzem a gyógypedagógia szakvizsga képzést, terveim között szerepel a mester diploma megszerzése és különböző a munkámban jól alkalmazható terápiás módszerek elsajátítása.

Két munkahelyen is dolgozom az Alapítvány keretein belül:

1. Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központ
Először harmadéves hallgató koromban jártam, ezután a terepgyakorlatomat is itt töltöttem, majd nagy örömömre 2015 augusztusától egyéni fejlesztő gyógypedagógusként folytathattam a munkát. Szeretek a korais csapat része lenni. Az itt töltött idő alatt sokat tanulhattam kollégáimtól úgy is, mint szakember és úgy is, mint magán ember. Ezt a tudást igyekszem én is átadni, továbbvinni, bővíteni, annak érdekében, hogy a hozzánk járó családoknak a tőlem telhető maximális segítséget tudjam nyújtani.

2. Csengery Lakóotthon
2015 augusztusában kezdtem el munkám a Csengeryben, ahol azóta is tevékenykedem. Az ott élő ügyfeleinknek igyekszem segítséget nyújtani a hétköznapi életvezetésükben. Ezen kívül végzem az éppen aktuális gyógypedagógiai vizsgálatokat, adminisztrációt. Az utóbbi években az Alapítvány egyes tréningjeinek vezetésében és pályázati munkákban is részt vettem. Örömmel tölt el, hogy gyógypedagógiai ismereteimet a felnőttképzés területén is kamatoztathatom.