Gerdán Hanga Borókának, a Semmelweis Egyetem, orvostudományi kar hallgatójának a beszámolója, aki a "Kommunikáció a fogyatékossággal élőkkel" egyetemi tantárgy keretén belül töltött időt a Down Alapítványnál.
Gerdán Hanga Boróka levele: "Korábban, amikor fogyatékossággal élő emberekre gondoltam, akkor úgy éreztem, hogy a sajnálat és ezen emberek megközelíthetetlensége jut eszembe. Épp emiatt jelentkeztem erre a tárgyra, hogy kilökjem magam abból a bizonyos komfort zónából. A kurzust a Down alapítványnál végeztem. Hogyan is kerültem a Kajár utcába és miért tartom ezt a tárgyat igazán veszélyesnek? Hamarosan mindenre választ adok. Első alkalommal csakhogy tovább fokozzam a komfort zónámtól eső távolságot, jelentkeztem kertrendezésre a Kajár utcai támogatott otthonba. Szégyen szemre el is tévedtem az odafelé vezető úton, ezért kicsit késve érkeztem meg. Csöngettem és egy széles mosolyú hölgy nyitott ajtót, miközben azt mondta: “Oh, már nagyon vártunk!”. Ő volt Klári mama, aki a Kajár konyhafőnöke. Mikor beléptem ebbe a 2 emeletes házba, úgy éreztem, hogy ez egy igazán meleg és barátságos otthon. Judo és Kati egyből körbevezetett, mindenki szobájában jártam és még a pincében lévő kamrát is megtekinthettem. Összesen 12 ember lakik a Kajárban, ebből 3 fiú és nem mindenki Down-szindrómás, van, aki más okból lakik ott. 3 ember a Honvéd kórházban dolgozik, a többiek pedig a Bocskai úti foglalkoztató centrumban dolgoznak. Még azon a délután ezt is megnézhettem egy kutya sétáltatással egybe kötve mentünk el a többiekért, akik aznap dolgoztak. A Kajár utcában egyszerűen mindig valami olyanba a keveredtem, amit még soha életemben nem csináltam és talán nem is terveztem. Kertészetben jártam, fagyalt ültettem, gulyáslevest főztem és az Aldiban élelmiszert gyűjtöttem velük. Ahogy fent említettem ez egy veszélyes tárgy és most szeretnék rá magyarázatot adni. Az első alkalommal már meginvitáltak vacsorára és arról volt szó, hogy ők egy nagy család és szeretnének együtt karácsonyozni a gondozókkal. Másodjára Katival már ismerősök lettünk Facebookon, mindenki tudta a nevemet és izgatottan várta az érkezésemet. Harmadjára pedig már csak nagy öleléseket és több eseményre is meghívást kaptam. Az ember megismeri az itt lakókat, majd elkezd hozzájuk kötődni, ezért veszélyes ez a tárgy. A szívem egy darabja a Kajár utcában maradt, úgy érzem a tantárgy után is meglátogatom majd őket. Kommunikáció szempontjából úgy éreztem sokat fejlődtem, az utolsó alkalommal már mindenki beszédét elég jól megértettem. A Kajárban nem mindenki beszéde érthető könnyen, de egy idő után az ember könnyedén belejön. Volt szerencsém a Down ambulanciára is ellátogatni és találkozni egy pár fiatalabb Down-szindrómás gyermekkel is, sőt egy 6 hetes kisfiúval is. Izgalmas volt látni őket a szüleikkel és azt, hogy adott életkorban mennyi mindenre képesek már. Fantasztikus volt látni, hogy milyen komplex ellátást kaphatnak ezek a gyerekek.
Összességében ez számomra egy felejthetetlen élmény volt, amely igazán szemléletformáló volt. A sajnálat elpárolgott belőlem és a boldogság költözött a helyére, én úgy látom, hogy egy igazán teljes életet élhetnek ezek az emberek. Ez természetesen a gondozóknak is köszönhető és annak is, hogy micsoda figyelemmel, szeretettel és gondoskodással fordulnak egymás felé. Bármelyik lakóközösség tanulhatnak tőlük.
Köszönöm ezt a felejthetetlen élményt!"
Gerdán Hanga Boróka (AV1FNK)"