A segítők személyi higiénével kapcsolatos feladatait meghatározó protokoll
Az ügyfél tisztálkodásának felügyelete, irányítása, megtanítása a testi higiéniával kapcsolatos tevékenységekre
Definíció: A személyi higiénia az egyénre vonatkoztatott, életkori sajátságoknak megfelelő helyes önellátási, önkiszolgálási és az egészség fenntartásáért felelős szokások összessége.
Ide tartozik: bőrápolás, hajápolás, szájápolás, (fogak és szájüreg ápolása) kéz és lábápolás, valamint a nemi szervek higiéniája.
A DOWN Alapítvány intézményeiben élő ügyfelek testi higiéniájának biztosítása
Alapvető elv, hogy ügyfeleink részére biztosítani kell azt a szemléletet és szocializációs közeget, amelyben alapvető érték/norma a testápolás rendszeres gyakorlása. A segítő munkatársak egyik legfontosabb feladata az ügyfelek rávezetése a helyes higiéniai szokásokra. A rendszeres mosakodás, zuhanyozás, megfelelő öltözködési mód kialakításának segítése a napi feladatok része. A segítőnek nyomon kell követnie az ügyfelek testi higiéniájával kapcsolatos tevékenységét, megismerni az ügyfél kialakult szokásait, meglévő készségeit, és kreatív módon elő kell segíteni fejlődésüket, elvárni tőlük, hogy elvégezzék a napi rutin feladatokat.
Azoknak az ügyfeleknek, akik fizikálisan, vagy súlyos pszichés állapotuk miatt nem képesek részleges vagy teljes önkiszolgálásra, azoknak minden esetben meg kell kapniuk a szükséges segítséget: nem többet, csak annyit, hogy meglévő önállóságukat megtartsák mind a tisztálkodás, a testápolás, mind az öltözék kiválasztása esetében. Törekedni kell arra, hogy az önmagukat ellátni képtelen ügyfeleknek is rendben legyen a körme, a frizurája, a ruházata, rendszeresen mossanak fogat, és a kezüket is tartsák tisztán. Ezen higiénés és tisztálkodási feladatokat apró lépésekre bontva, türelemmel kell megtanítani annak is, aki kezdetben nem rendelkezik ezekkel a készségekkel.
A segítők konkrét feladatai a személyi higiéniával kapcsolatos alábbi tevékenységek megtanítására és elvárására vonatkozóan, valamint a rászorulóknál a felsorolt tevékenységek segítése
A kézmosás
Lehetőleg meleg vízzel, folyékony szappannal, mossanak kezet. Segítsünk abban, hogy az ügyfél erőteljesen dörzsölje össze a két kezét, és minimum húsz másodpercig mossa a csuklóját, a kézfejét és tenyerét. Meg kell tanítani (szóbeli magyarázat vagy bemutatás útján), hogy minden ujját külön mossa meg, de az ujjak közötti és a körmök alatti területekre is terjedjen ki a kézmosás. Fontos tudniuk, hogy bő vízzel öblítsék le a kezüket. Szárításhoz legjobb eldobható kéztörlőt, vagy légfúvásos szárítót használni.
Ha valaki túl gyakran mos kezet vagy fertőtlenítőszereket használ a kézmosáshoz, akkor a bőr könnyen kiszáradhat, berepedezhet, ami fertőzések forrása lehet.
Fontos annak elmondása, hogy kézvédő krémek használatával ügyfeleink keze nem fog kirepedezni, kiszáradni még a hideg téli hónapokban sem. Célszerű megfelelő kézápoló krémet elhelyezni a kézmosó csap mellett.
Körmök ápolása
A segítő vezesse rá az ügyfelet, hogy figyelni kell a körmök hosszúságára. Esetenként figyelmeztesse és segítse a rendszeres körömvágásban, de a köröm alatti rés tisztán tartásában is, hiszen ide könnyen kerülhetnek be kórokozók. A körömlakkozás és a műköröm használata a szellőzést gátolja, a köröm megsárgulhat és töredezetté válik, ami jó talaj a gombás fertőzéseknek. Ugyanakkor a körömlakk védelmet is nyújthat a nagyon töredezett körmöknek, sőt a körömrágás ellen is hasznos lehet. Tehát, aki lakkozza a körmét, annak meg kell tanulnia a minél kisebb kockázattal járó körömápolást.
Bőrápolás
A test bőrét rendszeresen, azaz naponta célszerű tisztítani, a bőrtípusnak megfelelően.
A kádfürdő kedvelt tisztálkodási forma, mivel a szennyeződéseket jól fellazítja, de a végén zuhanyozással kell az egész testfelületet leöblíteni.
A segítő - kádfürdő esetén - tanítsa meg az ügyfeleket arra, hogy fürdés előtt ki kell mosni a fürdőkádat. Támogatott lakhatás esetében a tisztaságért felelős munkatárs ellenőrizze azt, és ha szükséges fertőtlenítse ki a kádakat.
Az esetek többségében azonban a zuhanyozás kézenfekvőbb tisztálkodási forma. Gyorsabb, és a fertőzés kockázata is jóval kisebb, továbbá sokkal kevesebb víz kerül elhasználásra.
Naponta egyszer, de az ügyfelek kívánságának megfelelően nyári időszakban akár kétszer vagy többször is alkalmazható. A meleg és a hidegvíz váltogatása frissít, jó hatással van az érrendszerre, erősíti az immunrendszert is.
Mindezt meg kell beszélni az ügyfelekkel és a helyes alkalmazást először meg kell mutatni. Kezdetben fontos, hogy segítsünk a fürdővíz hőmérsékletének beállításában. Az ügyfél döntése, hogy mikor óhajt zuhanyozni, vagy fürdeni, de természetesen a közös használatban lévő fürdőszobák esetén egymáshoz alkalmazkodniuk kell. A fürdési sorrend kialakítása jó közösségépítő feladat lehet.
A tisztálkodás eszközei a víz (legjobb a lágy víz), a szappan, és a tusfürdők (utóbbi a bőrt kevésbé szárítja, ezért praktikusabb). A tisztálkodáshoz minden ügyfélnek legyen saját körömkeféje, hátmosó keféje, szivacsa, mosdókesztyűje, testápolója, dezodora. Ezekről maga gondoskodjék, maga válassza ki, akinek ehhez segítség kell, az kapjon a segítőtől.
Hajápolás
Hajmosásra hetente minimum egyszer, de legfeljebb háromszor kerüljön sor, az ügyfél hajminőségének megfelelő samponnal. Hajápoló szerek közül javasolt a hajkondicionáló balzsamok használata, melyek a haj rugalmasságát, könnyű kezelhetőségét segítik elő.
Fontos, hogy az ügyfelek naponta több alkalommal is fésülködjenek, mivel ez a fejbőr szellőzését segíti elő, de javítja a keringést is, és rendezett külsőt ad. A fésülködésben, frizurakészítésben a segítők nyújtsanak aktív segítséget minden olyan ügyfél számára, aki ezt igényli.
Rendszeres időközönként a hajvégeket célszerű levágni, mert töredezetté válnak és idővel elhalnak. Ezt végezheti a segítő, vagy maga az ügyfél, de akik meg tudják fizetni a fodrászt, és szívesen mennek szakemberhez hajvágásra, frizurakészítésre, azoknál ezt a lehetőséget előnyben kell részesíteni.
Szőrzetápolás
Borotválkozáskor az arcot be kell nedvesíteni, majd fel kell rá vinni a habot. A hab puhítja a bőrt, és felemeli a szőrszálakat. Borotválkozás után célszerű arcvizet használni, mert vérzéscsillapító hatása van és a mikro-sérüléseket is fertőtleníti. A borotválkozást lehetőleg egyedül végezze az ügyfél, de ha ez nehezen kivitelezhető, vagy nem képes rá, akkor a segítőnek el kell kezdeni a tanítást, rá kell vezetni erre a műveletre. Az ügyfelek csak saját eszközeiket használhatják, egymásnak kölcsönadni borotvát tilos, mivel ez fertőzésveszéllyel jár.
Célszerű esetenként villanyborotvát használni, miután kevésbé balesetveszélyes, és a kezelése is könnyen megtanulható.
Szájápolás, fogápolás
Használható fogvájó, fogselyem, fogkefe. A fogmosás célja a fogak épségének megőrzése és az ételmaradékok eltávolítása, valamint a száj megfelelő vegyhatásának beállítása. Minden főétkezés és édesség fogyasztás után célszerű fogat mosni, de reggel és este elengedhetetlen, ezt mindenkitől el kell várni.
A fogmosás helyes technikája szerint a fogkefét be kell nedvesíteni, és a keferész teljes hosszára fogkrémet kell nyomni. A felső és alsó fogsor külső és belső felszínét kis, körkörös mozdulatokkal kell megtisztítani, az ínytől a fog irányába.
Az eredményes fogmosás időtartama minimum 3 perc! Ezután a szájüreget vízzel kell kiöblíteni. Szájvíz használható, de lenyelni nem szabad.
A segítőnek el kell tudnia érni azt, hogy az ügyfélben tudatosuljon a fogápolás szükségessége, tanulja meg a fogkefe helyes használatát, és figyeljen oda a fogmosás rendszerességére.
A fogorvosok azt tanácsolják, hogy aki nagyon nehezen tud fogat mosni és nem teljes értékű a fogmosása, az használjon elektromos fogkefét. Annak megtanulása egyszerűbb és a fogmosás lényegesen hatékonyabb lesz.
Szájüreg ápolása
A normális mikrobiológiai egyensúly függ a fogak, a fogágy, és a nyálkahártya épségétől, a normális nyálképzéstől, a kellő idejű és erősségű rágástól és a szájhigiénétől.
A kellemetlen szájszag oka lehet az emésztőrendszer vagy a légzőszerv megbetegedése, anyagcserezavarok, a rossz fogazat, az élvezeti cikkek vagy a gyógyszerek illatanyagai. Amennyiben az ügyfelek valamelyikénél a kellemetlen szájszag tartósan fennáll, ki kell vizsgáltatni, hogy mi állhat a dolog hátterében.
Az ínyproblémákkal parodontológushoz kell fordulni.
Lábápolás, lábkörmök ápolása
A segítőnek magyarázattal, demonstrációval kell rávezetni az ügyfelet arra, hogy naponta alaposan mossa meg a lábujjak közét, amit gondosan szárazra is kell törölni. A nedves bőr kedvez a gombás fertőzések kialakulásának, de a nedvesedést például hintőporral igen jól lehet csökkenteni. Amennyiben bárkinél a láb vagy a köröm gombásodását észlelik, azt haladéktalanul meg kell mutatni bőrgyógyász szakorvosnak.
A lábak körmének vágásánál ügyelni kell arra, hogy a sarkokat ne vágjuk ki, mert emiatt könnyebben benőhet a köröm. A bőrkeményedések habkővel, bőrreszelővel eltávolíthatóak. Ebben az ügyfél kérheti a gondozója segítségét, de kapható olyan elektromos eszköz is, amely ezt a műveletet megkönnyíti.
Végbél környékének tisztántartása
Naponta legalább egyszer meg kell mosni meleg vízzel, majd szárazra kell törölni. Viszketés esetén kamillás ülőfürdő javasolt. Ezt minden ügyfélnek meg kell tanítani, tekintve, hogy a segítők az intim testrészek tisztántartásában lehetőleg ne működjenek közre tevőlegesen. Akinél krónikus probléma van, annak ajánlatos a WC utáni popsizuhany. Amennyiben nincs lehetőség a székletürítés utáni mosakodásra, célszerű nedves babatörlő kendő használata.
Nemi szervek higiénéje
A mosakodást nőknél a gáttól a végbél felé kell elvégezni, hogy a végbél baktériumai ne juthassanak be a hüvelybe. Menstruáció esetén a nemi szervek higiéniája fokozottabb odafigyelést igényel.
A férfiakat meg kell tanítani arra, hogy a makk bőrét hátrahúzzák, és így tisztítsák meg alaposan a nemi szervüket, mert a makk alatt összegyűlt smegma gyulladást okozhat. Az ügyfél szeméremérzetére való tekintettel ezt a tisztálkodási folyamatot soha nem végezheti a gondozó. Megtanításához érdemes rajzot és/vagy demo eszközt beszerezni.
Fürdési protokoll
Amennyiben a segítő aktívan részt vesz az ügyfelek fürdetésében, annak megkezdése előtt informálódik az egészségügyi felelőstől az egyes személyek tisztálkodási szokásaival kapcsolatban[1]. Amennyiben az ügyfél teljesen önálló, akkor gyakorlatilag nincs teendő, de akkor is minden esetben meg kell kérdezni, hogy kér-e valamiben segítséget, illetve végig kell venni vele a teendőket zuhanyozás előtt. Segítségre szorulhat például hajmosásban, hajszárításban, hát ledörzsölésben, borotválkozásban stb.
Ha az ügyfél nem képes az önálló fürdésre, abban az esetben a gondozónak segítenie kell, de ez nem jelentheti a teljes test lemosását. A segítőnek mindig arra kell törekedni, hogy az ügyfél önállóságát ezen a téren is elősegítse, megtanítsa arra, hogy milyen módon tudja a tisztálkodását a legpraktikusabban, legalaposabban, de önállóan elvégezni. Amennyiben szükséges, ehhez segédeszközöket lehet biztosítani, pl. az ügyfelek vásárolhatnak hátsúroló kefét, villanyborotvát, elektromos fogkefét.
Mind a fürdés, mind a fogmosás alatt fontos, hogy az ügyfelek méltósága, szeméremérzete ne sérüljön, viszont biztonságuk érdekében személyre szabott módon figyelemmel kell kísérni a tisztálkodás egész műveletét. Ha más segítség nem szükséges, akkor célszerű néha beszólni az a zuhanyzóba, hogy minden rendben van-e? A kockázatokat és a kockázatok csökkentését egyénenként kell megítélni.
A fürdés/fürdetés jó alkalom lehet arra, hogy a segítők az ügyfelek testi elváltozásait észrevegyék, illetve, hogy az ügyfeleket is megtanítsák testük áttekintésére, tapintására.
Bár a pontos megfigyelés elengedhetetlen, ugyanakkor kerülni kell a zavarba ejtő rácsodálkozást, bármilyen szokatlan, meglepő dolgot is tapasztalunk. Tilos az ügyfél megszégyenítése, kritizálása akár kijelentéssel, akár gesztikulációval, akár tréfás megjegyzéssel.
Meg kell tanítani őket arra is, hogy a szappan és a sampon használata közben spórolási szándékkal, célszerű elzárni a vízcsapokat. A baleset elkerülése érdekében az újranyitásnál előbb mindig a hideg vizet kell megnyitni.
A zuhanytálcát és/vagy a fürdőkádat használat után minden ügyfél tisztán, kimosva hagyja ott maga után, a segítő pedig fertőtlenítse az erre a célra alkalmas kétfázisú tisztító-fertőtlenítő szerrel.
Fokozott figyelmet kell fordítani az ügyfél biztonságára[2]! Támaszkodó, kapaszkodó eszközzel, szék elhelyezésével növelhetjük a biztonságot. Etikai szabály és alapítványi elvárás a munkatársaktól a fogyatékos ember szeméremérzetének tiszteletben tartása, tehát a mosdatásnál, fürdetésnél igen nagy tapintattal kell közreműködni.
A ruházat rendelkezésre állása és rendben tartása
Cél, hogy az ügyfelek ruházata mindig tiszta, rendezett, ízléses és az évszaknak megfelelő legyen. A segítő feladata, hogy az ügyfeleket segítse mindennapi ruházkodással járó feladataik elvégzésében. Meg kell tanulni és gyakorolni kell az évszaknak megfelelő ruhanemű kiválasztását, a réteges öltözködést, az egyéni stílus és ízlés érvényre juttatását, a ruhadarabok rendeltetésszerű használatát.
Az ügyfelek önálló életvitelre oktató tréningjének keretébe beilleszthető a ruházat tisztántartásával kapcsolatos tevékenységre való felkészítés. Valamennyien saját ruházattal rendelkeznek, szükség esetén a támogató munkatársak vagy a patrónus segítségével újabb darabokat vásárolhatnak, vagy más módon egészíthetik ki egyéni ruhatárukat.
A ruházat mosása a nagyobb intézmények mosodájában, illetve lakóotthonok esetében az otthonok mosógépén történik. Az ügyfelek maguk mosnak, teregetnek, pakolják el ruhadarabjaikat.
Akinek problémát okoz a gombolás, a cipőfűzés és a gyakorlás ellenére is az marad, azoknak a cipzáras ruha, és a tépőzáras cipő segíthet.
Összegezve:
A személyi higiénével kapcsolatos segítői munka során fokozott figyelmet kell fordítani a túl- és alulgondozás kiküszöbölésére. Mindkettő káros lehet az ügyfelekre. Túlgondozás esetén a segítők által olyan feladatok kerülnek elvégzésre, amelyekre az ügyfél önmaga is képes lenne. Ezzel elszokhat bizonyos feladatoktól, elfelejti azokat, kialakulhat benne egyfajta feleslegessé válás érzet, de a betegségtudatot is erősíthetjük benne.
Alulgondozásnál viszont az a probléma, hogy az életviteléhez nem kapja meg a kellő segítséget, ami a kockázatok növekedéséhez, esetleg egészségi állapotának romlásához vezet.
A protokoll érvényessége: 2014. november 01-től
Készítette: .......................................
Vámos Magdolna
egészségügyi auditor
Jóváhagyta: ........................................
Dr. Gruiz Katalin
DOWN Alapítvány elnöke