szórólap

Korai fejlesztés mindenkinek!

Korai felmérés és fejlesztés mindenkinek!

Egyre több olyan család is a Korai Fejlesztő Központ segítségét kéri, akik azt szeretnék tudni, hogy gyermekük megfelelő ütemben fejlődik-e, mik az erősségei és gyengeségei, szüksége van-e szakemberek, terapeuták segítségére. Ha egyenetlennek tűnik a fejlődés, vagy ha egyáltalán nincs is konkrét lemaradás,  akkor is megnyugtató a szülőknek, ha  körültekintő vizsgálat alapján szakemberek mondják ki ezt a tényt.

Fotóterápiás művészeti műhely katalógusa

A Down Alapítvány fotográfián alapuló művészetterápiás programjának központi eszköze a fotózás kreatív folyamata, melyet az értelmileg akadályozott gyermekek és felnőttek saját gondolataik és érzéseik nonverbális kifejezésére használnak a fotográfus-terapeuta által irányított folyamatban. A fotográfia kifejező eszköze kombinálódik az alkotás örömteli és felemelő érzésével, melynek eredményeképpen – amellett hogy a programban résztvevők megtalálják a lelki békét – értékes művészeti alkotások születnek.