ÜGYFELEINK

Elsősorban szolgáltató alapítványnak tartjuk magunkat, így azok, akiknek a szolgáltatásokat nyújtjuk az Ügyfeleink.

Ügyfélkörünk legszélesebb rétege a sérült, fogyatékos, illetve megváltozott munkaképességű emberek és családjaik.

Ügyfeleink, a nálunk élő, lakó, napközibe járó, dolgozó ügyfelek bemutatakozását a KÉR menüpont alatt találhatja meg.

Az személyközpontú szolgáltatásokat igénybe vevő gyerekeken és felnőtteken kívül az őket segítő, támogató, oktató, rehabilitáló vagy gyógyító szakembereket  is ügyfeleinknek tekintjük, hiszen számukra is nyújtunk szolgáltatásokat, elsősorban oktatást, továbbképzést vagy támogatott foglalkoztatást.

Egy kicsit az ügyfeleink közé soroljuk azokat az ügyintézőket és szolgáltatókat is, akik igénybe veszik szemléletformáló képzéseinket, érzékenyítő tréningjeinket.

Ezen az oldalon ügyfeleinknek szánt programokon kívül megjelenítjük szolgáltatásainkról alkotott véleményüket, nekünk írt leveleiket is.