Hírek

Alapítványunk megtartotta az ÉPÍTSD A JÖVŐD! Pályaorientációs programhét második csoportját is - 2023. augusztus 14-18. között -, amely célja a fiatal, munka előtt álló értelmi sérült fiatalok bevezetése a munka világába.

A sok új információ mellett ellátogattunk négy nyílt munkaerőpiaci munkahelyre és egy védett foglalkoztatóba is. A programon mind az 5 résztvevő sok tudással és tapasztalattal gazdagodott, a meglátogatott munkahelyeken különböző részfeladatokban is kipróbálhatták magukat.

Szeretettel várja alapítványunk az érdeklődő szakmai szervezeteket, illetve értelmi fogyatékos munkavállalókat és hozzátartozókat, munkáltatókat a Valueable Hálózat Munkahelyi biztonság és egészségvédelem könnyen érthető e-learning kurzusának online bemutatására, amelynek fejlesztésében a Down Alapítvány is részt vett. A kurzus célja, azon értelmi fogyatékos munkavállalók munkahelyi biztonsággal kapcsolatos ismereteinek bővítése, akik a vendéglátóiparban dolgoznak vagy erre a pályára készülnek. 

A Down Alapítvány Rehabilitációs és Sportcentruma 2023. október 27-én, 9 órai kezdettel megrendezi a VIII. Országos Ergométer Versenyt, amelyen a versenyzők majd több távon mutathatják meg tudásukat. A versenytávok az előző évekhez hasonlóan 250 méter, 500 méter és 1000 méter lesz.

A versenyre a szervezők kizárólag előzetesen fogadják a nevezéseket, a verseny napján a helyszíni nevezésre nem lesz lehetőség.

A Down Alapítvány két akkreditált képzést indít október elején, amelyre várjuk a jelentkezőket, Támogatott lakhatás témakörben, segítők és menedzserek számára.

Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet:

Élménydús kiránduláson voltak a Kajár Utcai Támogatott Lakhatási Szolgáltatás ügyfelei, akik az Országos Mentőszolgálat fővárosi bázisán jártak.  

Míg tavasszal az Országos Mentőszolgálat munkatársai tettek látogatást alapítványunk Kajár utcai intézményében - az alapítvány ügyfeleinek nyertes rajzpályázata okán - most a Kajár utcai intézményünk ügyfelei „viszonozták” a látogatást. 

A Down Alapítvány 1. számú Átmeneti és Napközi Otthon Papír Műhelyének  néhány egyedi terméke is látható a Budapesti Art Brut Galériában megrendezésre került tárlaton. Szuromi Blanka Kata (Blanak): Színfoltok című kiállításán vendégalkotóként van jelen a Down Alapítvány.

Több érmes helyet is szereztek alapítványunk versenyzői a III. MTSZ FÉT-tornán, szeptember 10-én, a Nemzeti Edzésközpontban. Az MTSZ FÉT Fogyatékossággal Élő Teniszezők Bizottságának szervezésében idén harmadik alkalommal került megrendezésre ez a különleges esemény, amelynek a célja, felhívni a figyelmet a fogyatékossággal élők sportjára. Az eseményen négy fogyatékossági típus versenyzői mérték össze tudásukat egymással, nem fogyatékossággal élő sporttársaikkal és támogatóikkal.

Alapítványunk több intézményének ügyfelei is részt vettek az immár hagyománynak számító Sérült Gyermekek Napja nevű rendezvényen, és töltöttek el egy remek napot a társaikkal és segítőikkel együtt a Fővárosi Állat - és Növénykertben, szeptember 11-én.

Július végén és augusztus elején a kezdő zeneszeretőknek és a már gyakorlottabb zenészeknek is megtartotta Színes Kotta táborát alapítványunk, a Down Alapítvány Sportcentrumában. Nagy sikerrel zárult mindkét tábor. 

Remek napot töltöttek a Balatonon a Márga Utcai Támogatott Lakhatási Szolgáltatás és Down Town Lakóotthon ügyfelei, akik sétavitorláztak, pizzáztak és lovardában is jártak.

Gyönyörű környezet, csodás idő – nem is kell több egy felejthetetlen élményt adó hajókázáshoz a Magyar-tengeren. A Márga Utcai Támogatott Lakhatási Szolgáltatás és a Down Town Lakóotthon ügyfelei fantasztikus napot töltöttek a Balatonnál.