Kiadványok, publikációk, konferenciák

A Down Alapítvány által kiadott könyveket, füzeteket, fontosabb cikkeket, publikációkat találjuk meg ebben a menüpontban. Néhány szakmai szempontból fontos alapmű is itt érhető el.
Ez az aloldal a Down Alapítvány által rendezett konferenciák meghívóját és előadásait tartalmazza.
KÉR azt jelenti, hogy könnyen érthető. Itt az alapítvány által kiadott sorozat már megjelent tagjait láthatják. A kiadványok megrendelhetőek az Alapítvány központjában.
Színes kották ULWILA zenetanulási módszerhez
Kuratóriumi tagunk, Kirchner Zsuzsanna 2015-ben elindította a negyedévenként megjelenő kuratóriumi hírlevelet.
A Hírlevél összegzi a negyedév legfontosabb eseményeit. Ezen kívül a szerkesztő minden számban megszólaltat néhány kulcsszereplőt, aki saját munkájáról bővebben is beszámol. A szolgáltatásokat igénybe vevő családok és ügyfelek is helyet kapnak a hasábokon.
Ez a hírlevél elsősorban a kuratóriumi tagoknak szól, de a levelezőlistán minden alapítványi munkatárshoz és ügyfélhez is eljuttatjuk és itt a weblapon a nagyközönség is olvashatja.
Hírlevelünk egy évben 6 alkalommal jelenik meg. A Hírlevelet minden támogatónknak kiküldjük, azzal a céllal, hogy értesüljenek az értelmi fogyatékos embereket érintő problémákról, elsősorban azokról, melyekre az alapítvány megoldást keres. Ilyenformán 15 000 embert vonunk be tevékenységünkbe, megismertetjük a témára nyitott célközönséggel a fogyatékos embereket támogató komplex szolgáltatásrendszert, a fogyatékos emberek támogatásának módját és az ehhez kívánatos szemléletet. Hírleveleinket mindig valami konkrét alapítványi fejlesztés kontextusába helyezve érzékeltetjük a feladat és a teendők sokaságát. Hírlevelünk 15 000 olvasója az átlagnál sokkal empatikusabb, erősebb felelősségtudattal rendelkezik, és sokkal többet is tud a fogyatékos emberek még mindig a szőnyeg alá söpört problémájáról, melyet csak együttes erővel lehet orvosolni.
A ValueAble az EU által finanszírozott fejlesztési projekt, melynek célja az értelmileg akadályozott munkavállalók vendéglátóipari elhelyezkedésének támogatása.
A Valueable 2018. januári hírlevele
A Valueable 2018. júliusi hírlevele
A Valueable 2019. januári hírlevele
A Valueable 2019. májusi hírlevele
A Down Alapítvány mára igencsak megsokasodott szolgáltatásairól és programjairól szórólapon is értesítjük az érdeklődőket. Ezeket a szórólapokat papír alapon, postán vagy személyesen egyre ritkábban van módunk átadni, fizikailag "szórni", ezért ehhez a virtuális terjesztési lehetőséghez fordulunk, hogy akit érdekel megnézhesse, elolvashassa, esetleg saját igényei szerinti példányszámban kinyomtathassa szükség esetén.
Ezen az oldalon megtekintheti az elmúlt évek alapítványi naptárait.