Fotó és Művészetterápia felnőtteknek- most újra elindult

2016. 12.

A nagy sikerre való tekintettel idén is elindítottuk a Fotó és művészetterápiát felnőtt Down-szindrómás, és sérült fiatal felnőtteknek. Decemeber elsején tartottuk az első foglalkozást a Lágymányosi Foglalkoztató Centrumban. Jó volt újra találkozni, és megbeszélni a tavalyi kurzust lezáró ÉLMÉNYTERÁPIA című kiállítás hatalmas sikerét. Ezen az alkalmon épp ezért már úgy készültek a saját fotótjukat feldolgozó remekművek, hogy "biztos ki lesz állítva jövőre"

Szemmel mérhető volt már az első foglalkozáson az a változás, amit pszichológusunk is megemlített, miszerint a legtöbb résztvevőre egy év távlatából jó hatást gyakorolt a fotóterápia. Köszönhető ez Bege Nóra terapeuta és fotográfus módszerének, melynek folytán megnyílnak a résztvevők, és egy új fajta kifejezési mód segítségével önthetik lelküket képekbe.