A Down Alapítvány 25 éves jubileumi Mikulás ünnepsége

2017. 12.

A 25 éves Down Alapítvány nagyszabású Mikulás ünnepségét 2017. november 29-én tartotta a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.

Az ünnepségre közel 300-an látogattak el.

A délutántól estig tartó ünnepség 20 állomásos foglalkoztató programmal kezdődött. A résztvevők egy emléklapot kaptak kézbe, melyen pecséttel került igazolásra egy-egy állomás teljesítése, ahol többek között kézműves feladatokat, ügyességi gyakorlatokat, játékos vetélkedőket kellett megoldaniuk, de volt pénzügyi társasjáték bemutató, arcfestés, csillámtetoválás, környezetvédelmi kiállítás, sporteszköz kipróbálása, masszázs, és portréfotózás is.

1530 órától kezdődtek a színpadi műsorok, melyeket Haagen Imre konferált fel. 

Először az A. Zenés Diákszínpad és Tanoda szerepelt, akik tánccal kísért dalokat adtak elő többek között a Neoton Famíliától, valamint musicalekből, úgymint Rent, Fame, Szentivánéji álom és végül a Diótörő.

Utána Pomázi Zoltán gitárelőadását láthatta és hallhatta a lelkes közönség.

Végül megérkezett a várva várt Mikulás Kajtár Róbert személyében, aki a színpadról szólította meg a résztvevőket, majd az első sorban ülőkhöz személyesen is odament. Minden résztvevő kapott egy Smarties mikulás csomagot az Élelmiszerbank támogatásával.

A rendezvény ideje alatt két büfé is működött, ahol a Fornettitől édes és sós aprósüteményt, az Élelmiszerbanktól Cerbona müzli szeletet, Bravo szőlőlevet, a Gramextől üdítőt, valamint kávét és ásványvizet osztottak az önkéntesek, melyhez a Doremi Today Kft. biztosította a poharakat, tányérokat, evőeszközöket és a szalvétát.

A Kulturális Központ földszintjén egy kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a Down Alapítvány Fotó és művészetterápiás résztvevőinek munkáiból.

Külön hangsúlyt kapott a rendezvényen a hulladékhasznosítás. Több munkaállomáson az újrahasznosítás kapta a fő szerepet. A képeslap készítés, WC-papír gurigából Mikulás figura készítése, dekopázs technikával apróbb ajándékok készítése, hulladékból készített ajándéktárgyak kiállítása, élelmiszermentés, hulladékcsökkentés,  tortacsipkéből és gyöngyből készül angyalka és karácsonyfa , bőrhulladékból kulcstartó készítés szerepelt a feladatok között. 

A projekt a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával valósult meg

Pages