Újabb csoportos felkészítés a Foglalkoztatás 2019 keretében

2020. 09.

Múlt héten újabb csoportos foglalkozást tartottunk a Foglalkoztatás 2019 pályázat keretében, ezúttal újabb értelmi sérült fiatalok vehettek részt a munkára való felkészítő programon.

Többek között egy új munkahelyre is ellátogattunk, a Nádland kertészetbe, ami nagy élmény volt a résztvevők számára. Ki tudták próbálni magukat kisebb kertészeti munkákban, mint a magültetés, locsolás, gazolás, még paradicsomot is szüreteltek. Betekintést kaptak továbbá az áruházi munkafeladatokba is, ahol megismerkedtek a csomagolási feladatkörrel, illetve a fafeldolgozó műhelybe is ellátogattak. Nagyon hasznos tapasztalat volt ez mindenki számára, többen jelezték is, hogy szívesen jönnének ide munkagyakorlatra.

A Foglalkoztatás2019  program az NFSZK, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

Paradicsomszedés közösen