Down Világnap 2022.

Március 21. nem csak a tavasz első napja, de egyben a Down Világnap is. Világszerte fontosnak tartják, hogy a Down-szindrómás embereken keresztül felhívják a figyelmet az értelmi fogyatékossággal élők problémáira és a bennük rejlő lehetőségekre.


A pandémia miatt utoljára 2019-ben tudtuk méltóképp, mindannyian együtt megünnepelni a Down Világnapot. Idén, 2022-ben újra lehetőségünk van összejönni, ünnepelni.

Idén több nagy programmal is készülünk ügyfeleinknek.

Az Alapítvány Rehabilitációs és Sportcentrumában Sportnappal készülnek a mozogni vágyóknak. A program nagyon változatos lesz, a résztvevőknek lehetőségük lesz ergométerezni, asztaliteniszezni, cornholozni, jó idő esetén pedig a közeli parkban kültéri ügyességi játékokat játszani (pl. íjászat, peca, labdás ügyességi játékok, kötélhúzás). A programon a Decathlon munkatársai is részt vesznek.

A Központi Iroda által szervezett világnapi program a Zuglói Civi Házban kerül megrendezésre, ahol a résztvevők egy zenés-táncos délutánon vehetnek részt. A programot az A Zenés Diákszínpad és az Animal Cannibals biztosítja. A délután folyamán kihirdetésre kerül ügyfeleink körében meghirdetett, "Hulladékból termék" kézműves pályázatunk eredménye is.
"Hulladékból termék" kézműves pályázatunk pályaműveit ide kattintva megtekintheti.

A Szalóki ÁO-NO és az Andor utcai Kiscsopportos Lakóotthon lakói közül ezen a napon többen a Gellért-hegyre mennek kirándulni, ahol videóra veszik idei közös táncukat.

Az Oroszlán utcai Támogatott Lakhatás és a Kajár utcai Támogatott Lakhatás lakói a Világnap alkalmából flashmobbal készülnek, melyet a Hősök terén adnak elő.

Ezen a napon a Volvo Galéria Budapestben (Volvo Autó Galéria Kft. 1044 Budapest (Külső) Váci út 50-58 szám alatt) kiállítás nyílik a Fotóterápiás Művészeti Műhely alkotásaiból.

Minden programunkon a megjelenés felemás zokniban történik. A felemás zokni évek óta arra hívja fel a figyelmet, hogy a társadalom milyen sokszínű: http://www.downalapitvany.hu/node/779


A programokat mindannyian nagyon várjuk!



A Down Alapítvány programjainak beszámolói képekkel, videókkal:

A Központi Iroda zenés programja a Zuglói Civil Házban:
https://www.downalapitvany.hu/node/2320

Kiállítás nyílt a Volvo Galéria Budapestben:
https://www.downalapitvany.hu/node/2308

Gellért-hegyi séta:
https://www.downalapitvany.hu/node/2324

Deák téri flashmob:
https://www.downalapitvany.hu/node/2322

Sportnap a Sportcentrumban:
https://www.downalapitvany.hu/node/2323

Down Alapítvány márciusi Videó-hírmagazinja:
https://www.downalapitvany.hu/node/2325

Down Alapítvány márciusi kiemelt híre:
https://www.downalapitvany.hu/node/2326



A Világnap hetében a Down Alapítvánnyal kapcsolatban megjelent újságcikkeket és riportfilmeket az alábbi elérhetőségeken olvashatják:

Riport dr. Gruiz Katalinnal és Janzsó Cilivel a Duna TV Család-barát műsorában:
https://mediaklikk.hu/csaladbarat-extravideok/video/2022/03/21/marcius-2...
 
A hatoscsatorna riportja dr. Gruiz Katalinnal, Magyari Tímeával és Janzsó Cilivel a Feketén-fehéren című műsorukban:

A Dívány magazin riportja dr. Gruiz Katalinnal:
https://divany.hu/szuloseg/down-szindroma-vilagnap/

A Katolikus TV Down-világnapi riportja dr. Gruiz Katalinnal és Janzsó Cilivel:
https://katolikus.tv/marcius-21-a-down-szindroma-vilagnapja-janzso-cecil...
https://www.youtube.com/watch?v=qMhz-8KVydo

Czinege Bea és Száraz Ferenc Down-világnapi kisfilmje:
https://www.downalapitvany.hu/node/2309

Kenézi Diána és Hegedűs Ákos Down-dada házaspár családjáról készült riport, MTVA Találkozás 2022.03.20-i adás:
https://mediaklikk.hu/video/talalkozas-2022-03-20-i-adas/

Lugosi Dóri Down-dadával készült riport, mely a colore.hu-n jelent meg:
https://colore.hu/szelavi/interju/a-down-szindromas-gyermek-legnagyobb-t...

A Hajdú-Bihar Megyei Hírportálon Őry Andi Down-dadával és 16 éves Down-szindrómás lányával, Kingával készült riport:
https://www.haon.hu/helyi-kozelet/2022/03/kinga-csak-arra-vagyik-hogy-el...

Az ujvarosonline.hu-n megjelent Szilvi és Kálmán családjának és Down-szindrómás lányuk, Dóri története:
https://ujvarosonline.hu/eletmod/interju-a-down-szindromas-dori-szuleivel
 
A bizdramagad.hu cikke a Down Dada Szolgálatról:

A volvogaleriamagazin.hu-n megjelenő cikk a Volvo Galériában megnyilt kiállításunkról:
 


Egyéb, a Down-szindróma Világnapja alkalmából készült médiamegjelenések:

Down-Mosolyambulancia Down-szindróma Világnapi rendezvénye, ZTV Híradó 2022.03.21.:
https://www.youtube.com/watch?v=-XwJ0yKMBvE

Az ujszo.com cikke egy felvidéki családról, akik Down-szindrómás gyermeket fogadtak örökbe:
https://ujszo.com/regio/a-szeretet-kromoszomajarol-a-down-szindroma-vila...

A Ridikül Down-világnapi riportja:
https://mediaklikk.hu/cikk/2022/03/17/ridikul-igaz-tortenetek-down-szind...

Az M1 Esély c. magazinműsor riportja a rejtett Kincsek Down Egyesülettel:
https://mediaklikk.hu/video/esely-2022-03-19-i-adas/

Nyíregyházi flashmob a Down-világnap kapcsán:
https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2022/03/tanc-az-elfogadas-jegyeben-vid...

Debreceni flashmob a Down-világnap kapcsán:
https://www.youtube.com/watch?v=ZrsJtWGyPA8

Kiskőrösi EGYMI flashmobja a Down-világnap kapcsán:
https://www.youtube.com/watch?v=b8kxoCT0DE8