HÍREK

2018. 07.

Várunk minden érdeklődőt nyári napközis számítógépes táborunkba. 

Számítógépes táborunkat azoknak ajánljuk, akik meg szeretnék ismerni a számítógép praktikus, a hétköznapi életet megkönnyítő oldalát, s emellett nem riadnak meg, ha felfedező útra kell menni.

2018. 06.

Érzékenyítő Csapatépítő tréninget tartottunk a Sportcentrumban a Nissan munkatársaival 2018.06.21-én, csütörtökön.

A játékokban vegyes csapatokban vettünk részt: 2 fő a Nissan részéről és 2 fő az Alapítvány ügyfelei közül, így alkottunk egységet.

2018. 06.

Nyári kézműves táborunkban megismerkedhettek a kerámi történetével, agyagtárgyat készíthettek, korongozhattok, majd díszíthetitek engóbbal, oxidos festékkel.

A kerámia mellett textildíszítéssel is foglalkozhattok. Megismerhetitek a természetes anyagokkal való festést, a batikolást és egyéb díszítő eszközök alkalmazását.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

2018. 06.

Lana Beatont és Amy Sanderst egy közös barátjuk hozta össze, gondolván, hogy a két anyuka egymás segítségére lehet, hiszen mindketten Down-szindrómás gyermeketnevelnek. Lana és Amy, valamint babáik, Clara és Cutler 2016-ban találkoztak először, a többi pedig már történelem.

A teljes cikket az alábbi linken érhetik el:

2018. 06.

5 napos nyári tábor a sport szerelmeseinek!

A programjaink többek között: labdarúgás, kosárlabda, asztalitenisz, tollaslabda és kirándulás is.

Nyári sport táborunkba szívesen várunk minden  jelentkezőt!

2018. 06.

Számítógépes táborunkat azoknak ajánljuk, akik meg szeretnék ismerni a számítógép praktikus, a hétköznapi életet megkönnyítő oldalát, s emellett nem riadnak meg, ha felfedező útra kell menni.

2018. 06.

A Down Alapítvány I. számú Átmeneti és Napközi Otthonának nyári napközis táborába sok szeretettel várunk mindenkit, aki szeret kalandozni, kirándulni!

Programjaink között lesznek Margit-szigeti kalandozások, kisvasutazás a Normafánál, Séta a Városligetben az Állatkert - "Holnemvolt Vár" meglátogatásával, kirándulás a Velencei-tóra, sportos-játszós-piknikezős nap a Kopaszi-gátnál.

2018. 06.

Idén nyáron 3 alkalommal rendezi meg a Rehabilitációs és Sportcentrum nyári, Egészséges életmód és sporttáborát.

Ha szeretsz mozogni, itt a helyed! Várunk sok szeretettel!

2018. 06.

Hagyományőrző táborunkban megismerkedhettek: a népzene és néptánc elemeivel, népszokásokkal, népi játékokkal, népi mesterségekkel, meseterápiás foglalkozáson keresztül a népmesékkel. A tábor programjához tartozik továbbá kirándulás is.

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Oldalak