Idősek otthona

Az Idősek Otthona súlyosan fogyatékos, beteg, vagy idős fogyatékos személyek ellátására szakosodik. Ide költözhetnek azok is, akik már nyugdíjasok, így nem járnak nap mind nap munkába.

Az idősek otthona állandó ott-tartózkodásra rendezkedik be, helyben helyben foglalkoztatásra és változatos szabadidős programokra. Olyan környzetet igyekszik kialakítani, hogy kellemesen el lehessen tölteni otthon az időt, akár az egész napot is, tevékenyen, unatkozás nélkül.

A másik szempont a nagy gondozási igény. Az idősek otthonában úgy kell alakítani a szolgáltatást, hogy az egészségi állapot romlása esetén is megkapják a lakók a megfelelő ápolást és gondozást az otthonukban.  

Jelenleg a Márga utca otthonunk működik idősek otthonaként.

Az alapítvány gyakorlatában Lakóotthonok, az Átmeneti Otthon és az Idősek Otthona együttesen biztosítják, hogy a támogatott otthonokban élő fogyatékos emberek életük végéig megfelelő szolgáltatásban részesülhessenek. Jelenleg 65 lakó él támogatott önálló életet Alapítványunk lakóotthonaiban, szakembereink segítségével.

Az idősek otthonának megnyitása óta ügyfeleink nagyobb biztonságban érzhetik magukat, nemkülönben a támogató munkatársak, hiszen a nagy ápolási-gondozási igénnyel rendelkező ügyfelek ellátása nem többletmunkaként hárul az otthonokra, hanem egyetlen, me gfelelő szakemeberekkel ellátott otthonra koncentrálódik.

Az egyetlen szépséghibája ennek a rendszernek, hogy az ügyfélnek oda kell költöznie. Eddigi tapasztalatunk szerint a nyugdíjaskor elérésekor felmerülő új igények kielégítésével összekötve ez nem jelent törést az emberek életében.