A "Támogatott Foglalkoztatás" egy olyan szolgáltatás, amely lehetőséget és segítséget biztosít a kliensnek (értelmileg akadályozott személynek) ahhoz, hogy a munkát vállaljon a nyílt munkaerőpiacon. A szolgáltatás magában foglalja az alábbi szolgáltatásokat:
- A kliens felkészítése a az integrált környezetben való munkavégzésre.
- Közreműködés a munkahely felkutatásában, illetve a munkavállaláshoz szükséges hivatalos papírok beszerzésében.
- A munkahelyi környezet felkészítése a fogyatékos munkavállaló érkezésére.
- Segítségnyújtás a munkakörbe, illetve a munkahelyi közösségbe való beilleszkedésben.
- A kliens utókövetése, illetve a felmerülő konfliktusok megoldásában való közreműködés
Szervezetünknél a „Támogatott Foglalkoztatás” program az OFA 2004. évben kiírt pályázata alapján indult el. Először 2005.-2006-ban a Salva Vita Alapítványtól átvett módszerrel 14 hónap alatt 30 értelmileg akadályozott ügyfelet (elsősorban a Down Alapítvány más intézményeiben lakó klienseket) vontunk be a programba, akik közül 10 ügyfelünket sikerült elhelyezni a nyílt munkaerőpiacon.
A második pályázati ciklus (2006.-2007.) során már emelkedett az elvárás. 50 ügyfelet kellett bevonnunk a programba, akik közül 15 fő elhelyezését sikerült megvalósítanunk. Így a második pályázati ciklust is sikeresen zártuk.
A program 3. szakasza 2007. augusztus 1-vel indult el és 2008. július 31-ig tartott. Itt is a második szakaszhoz hasonlóan 50 fő bevonása és 15 fő elhelyezése volt az elvárás.
A negyedik időszak 4 hónapig, 2008. augusztus 01-től 2008. november 30-ig tartott, amikor 17 személyt vontunk be a programba és 5 főt sikerült elhelyeznünk.
A 2008. december 01-vel indult az 5. időszak, amikor már 55 fő programba való bevonása mellett, 19 főt kell elhelyeznünk.
A TF szolgáltatásban 5 kolléga dolgozik, 3 pedagógus és 2 gyógypedagógus. Irodánk az 1111 Bp., Lágymányosi utca 15. szám alatt található (bejárat a Vak Bottyán utca felől).
Szorosan együttműködünk a DOWN Alapítvány többi intézményével, az Átmeneti Otthonokkal, a Lakóotthonokkal, a Napközbeni foglalkoztatókkal. A TF-be bekapcsolódó kliensek nagy része is ezen intézményekből érkezik. Ez nagy segítséget jelent, hiszen nemcsak egy-két rövid találkozás, illetve teszt alapján ismerjük meg ügyfeleinket, hanem sokan hónapok, évek óta tagjai valamelyik intézménynek és pontosan feltérképezhetjük erősségeiket, gyengeségeiket, illetve többféle munkafolyamatban kipróbálhatjuk őket a DOWN Alapítvány intézményein belül.
A DOWN Alapítvány "Támogatott Foglalkoztatás" programjának anyagi hátterét az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) biztosítja.