Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

1948. december 10-én, 70 évvel ezelőtt fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.

Ebben a Nemzetek (az ENSZ tagállamok) deklarálták az alapjogoknak egy olyan katalógusát, amelyet irányadónak tekintenek politikai berendezkedéstől, fejlettségtől, földrajzi helyzettől vagy hagyományoktól függetlenül.

A nyilatkozat ösztönző hatású lett mind az ENSZ, mind a tagállamok számára, arra sarkallva őket, hogy építsék ki az emberi jogok védelmének nemzetközi intézményes garanciarendszerét. A Nyilatkozatnak ilyenformán normatív ereje lett.

Többen azon a véleményen vannak, hogy ma nem lenne esély egy ilyen tartalmú deklaráció elfogadására.

Ezért is fontos és példaértékű, amit elődeink időben megléptek, és megalkották Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ettől fogva emberi jogokat a nemzetközi jog garantálja mindannyiunknak. 

ELVILEG.

A gyakorlatban sok helyen sérülnek az emberi jogok. így a fogyatékos emberek jogai.

Bár az emberi jogok nyilatkozata egyetemes, tehát mindenkire vonatkozik, a fogyatékos emberekre mégsem alkalmazták teljeskörűen. Ezért érezte szükségét az ENSZ, hogy 2006. december 13-án külön dokumentum –

              „A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény"

(ENSZ egyezmény) elfogadásával deklarálja a fogyatékos személyek emberi jogait.