Borsosné Illés Mária, Andor utcai Lakóotthon vezetője

Borsosné Illés Mária vagyok. A Debreceni Egyetem Szociológia Tanszék szociális munkás szakán végeztem. Eredetileg család ifjúság és gyermekvédelemre szakosodtam

Gyakorlataim során ismerkedtem meg fogyatékossággal élő emberekkel. Megérintett  életük, sérülékenysége, kiszolgáltatottsága, meg nem értése. Diplomamunkám is erről szól, „Értelmi Fogyatékos Emberek Helyzete a Mai Magyarországon” - az akkori Magyarországon.

Azóta is velük közöttük dolgozom. Kezdetben Karcagon a „Gólyafészek Fogyatékosok Gyermekotthonában” , majd később lehetőséget kaptam, hogy pályázati forrásból létrehozzunk egy Fogyatékosok Nappali Intézményét és egy Idősek Klubját Püspökladányban. Ennek a két intézménynek voltam a szakmai vezetője nyolc évig.  Később Budapestre költöztem és hat évig a Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthonok, Széchenyi emlék-úti telephelyén dolgoztam, mint szociális munkás.

 Hiszek az emberekben, és hiszek abban, hogy a társadalmi integráció, a normalizációs elv  megvalósításának az esélyei egyre nagyobbak, és úgy gondolom, hogy a DOWN alapítványnál  talán a legjobbak az esélyek erre. Az alapítvány működésére már korábban is felhívták a figyelmemet, céljaival, értékrendjével messzemenőkig egyetértek, és velük azonosulni tudok. Örömömre szolgál, hogy az alapítványnál zajló értékteremtő munkához magam is hozzájárulhatok.