2024 - Támogatott lakhatási projekt

Támogatott lakhatási projekt megvalósítását kezdhette meg a Down Alapítvány a Fővárosi Szolidaritási Alap támogatásával. A Fővárosi Szociális Közalapítvány által létesített alap 40 millió forint támogatást nyújtott annak az ingatlannak a megvásárlásához, melyben 12 értelmi fogyatékos személy fog támogatott életvitelt folytatni.

A június végén megkötött támogatási szerződést követően az alapítvány megfelelő ingatlan keresésébe kezdett, melyet július végére megtalált, és augusztusban megvásárolt. Ez lesz az alapítvány tizenkettedik ilyen célra használt lakóingatlana. Hat fő az alapítvány átmeneti otthonából, további hat fő pedig családból érkezik. Felkészítés és próbalakhatás után költözhetnek majd be, az addigra akadálymentesített és testre szabott ingatlanba. Jelenleg a szükséges átalakítások tervezése folyik. Az építési munkákat szeptember-októberre tervezzük, a beköltözést pedig 2025 első negyedévére.  

A projekt indokoltsága 

Átmeneti Otthonunk működtetése folyamán szembesülünk azzal a problémával, hogy Budapesten nincs elérhető támogatott lakhatási férőhely, ahol önállóan, fogyatékosságukhoz alkalmazkodó rendszerben élhetnek sérült embertársaink. Az igény folyamatosan nő, az anyagi lehetőségek csökkennek. 

Egy családban élő értelmi fogyatékos személy jellemző módon akkor veszi igénybe az átmeneti otthoni szolgáltatást, ha idős szülei már nem tudják ellátni őt, kórházba kerülnek, vagy elhunynak. Gyakori, hogy a szülők halála után a testvér gondoskodásával élő fogyatékos személy a testvér új élethelyzete miatt kerül az átmeneti otthonba. 

Ha az ügyfél családi helyzetében nem áll vissza a régi rend, akkor az egy éves átmeneti elhelyezési határidő lejárta közeledtén, a családtag / gondnok próbál végleges megoldást találni, de szabad támogatott lakhatási férőhely nincs, a Főváros vidéki bentlakásos intézményeiben hosszú várólisták fogadják. Az átmeneti otthonban ragadt ügyfelek tartós elhelyezésének megoldására eddig 2–3 évente létesített támogatott lakhatási szolgáltatásokkal magunk igyekeztünk megoldást találni – sajnos az évek óta várakozó fiatalok rovására. Ez szakmailag is nehéz helyzet elé állít minket, hiszen a támogatott életvitelre felkészített fiatalok helyett krízishelyzetben lévő, jellemzően idősebb ügyfeleket voltunk kénytelenek felvenni az új támogatott lakhatásokba, akik a szakmai teher mellett anyagi terhet is jelentenek, hiszen a krízishelyzetben lévő ügyfél nem fizetőképes, ha nyugdíjas, akkor a térítési díjat sem tudja kifizetni. 

A probléma súlyossága azért nő, mert az elmúlt 4 évben nem tudtunk újabb támogatott lakhatást indítani, ezért számunkra ennek a pályázatnak az elnyerése életmentő.

A projekt célja

Az ingatlan megvásárlásával az Átmeneti Otthonban bennragadt, többnyire fokozott támogatás-igényű értelmi fogyatékos ügyfelek lakhatását, végleges elhelyezését kívánjuk megoldani. Az átmeneti otthonhoz kapcsolt támogatott lakhatással rendeződne, és végleges formát nyerhetne az átköltözők sorsa, egyúttal az Átmeneti Otthonunkban felszabadulnának férőhelyek a krízisben lévő rászorulók számára.

A támogatott lakhatási szolgáltatást átlagos lakókörnyezetben kívánjuk működtetni, ezzel biztosítani a lakhely inkluzivitását, azt, hogy a lakók a megszokott városi környezetben éljenek, a környéken fellelhető szolgáltatásokat vegyék igénybe (orvos, bank, bolt, szabadidős lehetőségek, közlekedés, stb.). A támogató szolgáltatásokat vagy a lakhelyükön vagy a kerületben elérhető alapítványi szolgáltató centrumban vehetik igénybe (napközi otthoni szolgáltatások, fejlesztések, szállítás, étkezés). Kereseti lehetőséget vagy alapítványi, vagy nyílt piaci munkahelyeken biztosítunk. A leendő lakhely elhelyezkedése és a támogató szolgáltatások egyetemessége biztosítja, hogy a támogatott lakhatásba költöző fogyatékos emberek mindenki máshoz hasonló életet élhessenek, a többi budapesti lakos közt, velük együtt.

Az alapítványi támogató szolgáltatásokat partneri attitűd, könnyen érthetőség, a szolgálatkészség jellemez, és az egyetemesség, vagyis, hogy szinte bárkit képesek jól kiszolgálni. Az ügyfelek is szívesen veszik igénybe.

Az önálló életvitelre felkészítés és pénzkereső foglalkoztatás mellé szükséges az önálló élet színterének megteremtése. Az új otthon nem csak a beköltözők számára jelent fejlődést, előrelépést és megnyugvást, de az átmeneti otthon bedugulását is megszünteti, megnyitva a kaput a rászorulók előtt.

A projekt tevékenységei

Egy 12 fős támogatott lakhatás megvalósításához elengedhetetlen egy ingatlan. Ugyanakkor egy ilyen projekt – nevével ellentétben – messze nem csak a lakhatás támogatásáról szól, hanem a lehető legönállóbb életvitelt biztosító személyre szóló coaching típusú támogatásról, mely az ügyfél megrendelésére, az ő igényei szerint kialakított hosszútávú integrált szolgáltatásrendszer. 

A projekt tevékenységei:

  1. A TL szolgáltatást igénylők megismerése, nagyobb létszám esetén kiválasztása, a szükségletek és igényeik megismerése (komplex szükségfelmérés) és ennek figyelembe vétele az ingatlan megvásárlásakor és a személyzet kiválasztásakor. A végső beköltöző létszámnál nagyobb létszámmal kell dolgozni, hiszen több döntési pont van, ahol kieshetnek jelöltek.
  2. A jelöltek intenzív felkészítése a támogatott életvitelre, illetve a kiválasztandó ingatlan használatára, a környék megismerésére, a környékbeli szolgáltatók igénybevételére, közlekedésre, pénzkezelésre, munkahely találásra, stb.
  3. Az ingatlan vásárlása a pályázatban rendelkezésre álló összeg függvényében, saját, vagy e célra mozgósított források bevonásával történik. Az ingatlan kiválasztásakor messzemenően figyelembe vesszük a potenciális beköltözők szükségleteit és igényét. A szóba jövő ingatlanok között az ő bevonásukkal döntünk, figyelemmel arra, hogy az ingatlanon minél kevesebb szerkezeti átalakítás, beavatkozás kelljen. Átlagos színvonalú és állapotú ingatlan a célunk, melynek testre szabása, szépítése, felszerelése nagyrészt a beköltözés után valósul meg, a lakókkal együtt, az ő igényükre és örömükre. 
  4. Szükséges felújítások, átalakítások, akadálymentesítés, festés, költözéshez előkészítés: ezeket a feladatokat a végleges ingatlanválasztás után fogjuk listázni és beárazni. Az egyéni igények figyelembe vétele nagy hangsúlyt kap: ezek részben a beköltözés előtt, nagyobb részt a beköltözés után, egyéni és közös döntések alapján valósulnak meg. Saját forrásokon és az önkéntesmunkán kívül adományokra támaszkodhatunk, valamint egy-két beköltöző egyszeri hozzájárulására. 
  5. Intézményvezető kijelölése és a szolgáltatás menedzsmentjének kialakítása, a működés szabályrendszerének megalkotása, megfelelés a vonatkozó rendeletek elvárásainak. 
  6.  A szolgáltatás nyilvántartásba vetetése: kapcsolat a vonatkozó hatósággal és az eljárás dokumentációjának elkészítése 
  7. Normatív támogatás megszerzése és a fenntartás finanszírozásának megtervezése.
  8. Beköltözés
  9. Adaptáció a lakók igényéhez: mind a szakemberek, mind a lakók lakva ismerik meg a házat és egymást, tehát a lakás megvásárlásával nem ér véget a testre szabás, a használhatóság, a menetközben kiderülő szükségletek kielégítése. például lakótárs, közös helyiség-igénye, fürdőszoba típusa, stb.
  10. A támogató szakemberek kiválasztása és felkészítése: akkreditál képzésben vesznek részt, megismerik a támogatás célját és gyakorlatát, eszköztárát. Kialakul a szakmai irányítás és együttműködés mikéntje: oktatás, tréningek, esetmegbeszélések. Megismerkednek a leendő lakókkal.
  11. Támogató szolgáltatások tervezése, követése, a teljes ciklus megszervezése, rendszeres értékeléssel és újratervezéssel.
  12. Az új lakhely beágyazása a helyi szociális környezetbe: kapcsolatok építése a szomszédokkal, az önkormányzattal, a helyi szolgáltatókkal. 
  13. Helyi szolgáltatások feltérképezése, igénybevételének beindítása: (orvos, oktatási és szociális szolgáltatások (elsősorban napközi szolgáltatások), közlekedés, bank, hivatalok, szabadidős lehetőségek. 
  14. Munkalehetőségek feltérképezése: mind a védett foglalkoztatás, mind a nyílt munkaerőpiac fontos lehet, képességektől és előrehaladástól függően.
  15. Minőségirányítás: pl. irattár, folyamatok, nyilvántartások, az ügyfelek személyes iratainak rendszerezése, frissítése. Kockázatkezelés: az ügyfelek, a szolgáltatás, a finanszírozás kockázatainak felmérése és követése, a kockázat csökkentésének módozatai.

A témában az MTI Országos Sajtószolgálat oldalán olvasható közleményünket: IDE Kattintva tudja elolvasni 
Link: https://os.mti.hu/hirek/187564/a_down_alapitvany_kozlemenye 

A projekthez kapcsolódó korábban megjelent híreink: 
Megnyertük a Fővárosi Szociális Közalapítvány pályázatát – Belekezdünk a projektbe
Nyertünk a Fővárosi Szociális Közalapítvány pályázatán