„21 szín, egy közös paletta” – Szegeden találkoztak a Down-szindrómában érintett családok
2026. március 28-án Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agóra közösségi terében valósult meg a Down Alapítvány „21 szín, egy közös paletta” című családi és szakmai napja, a Térerő pályázat támogatásával.
A program a dél-alföldi régióban élő, Down-szindrómában érintett családok számára teremtett valódi találkozási és kapcsolódási lehetőséget.
Az esemény célja az volt, hogy a családok olyan biztonságos, elfogadó közegben lehessenek jelen, ahol nem kell magyarázkodniuk, ahol kérdezhetnek, megoszthatják tapasztalataikat, és megerősítést kaphatnak abban, hogy nincsenek egyedül.
A fővárosban ezek a kapcsolódási formák már jól működnek az alapítványon belül, a szegedi találkozó pedig azt a célt szolgálta, hogy ez a megtartó közeg a dél-alföldi régióban élő családok számára is elérhetővé váljon.
A szakmai program a tervezett előadások helyett végül egy nagy, közös, interaktív beszélgetéssé alakult, amelyet Keszericéné Rab Jolán pszichológus vezetett. A beszélgetésben a Down Alapítvány szakemberei – Steinbach Éva, Prácser István, Magyari Tímea és Czinege Bea – mellett helyi szakemberek is részt vettek: Mucsiné Erdei Mónika, a Szegedi Bárczi Gusztáv EGYMI intézményvezetője, valamint Váradi Judit, a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézményének vezetője.
A közös gondolkodás során olyan témák kerültek elő, mint az önállóság támogatása, a kamaszkor kihívásai, az elengedés kérdései, az oktatás, a foglalkoztatás és a felnőttkori lakhatás lehetőségei. A résztvevők nem kész válaszokat kaptak, hanem saját kérdéseiken és élethelyzeteiken keresztül kapcsolódhattak be a párbeszédbe – ez a forma valódi találkozásokat és bizalmi légkört teremtett. A rendezvényen több mint 100 fő vett részt: mintegy 40 család, 45 gyermek és fiatal, valamint közel 25 szakember, önkéntes és közreműködő kapcsolódott be a programba.
A gyermekeket a nap során külön térben zajló programok várták: játszóházi foglalkozások, kreatív és mozgásos tevékenységek, zenei élmények, tetoválás a kicsiknek, kutyaterápia -nekik külön hatalmas köszönet - , valamint biztonságos gyermekfelügyelet. Ez lehetővé tette, hogy a szülők nyugodtan részt vehessenek a beszélgetésekben, miközben gyermekeik is felszabadultan kapcsolódhattak a programhoz. Több család számára ez volt az első alkalom, hogy gyermeküket másra bízták – a támogató, elfogadó közeg ezt is lehetővé tette.
A családokat teljes körű ellátással fogadtuk: étkezéssel, programokkal, gyermekfelügyelettel és egész nap elérhető kiegészítő szolgáltatásokkal. A résztvevők külön kiemelték, milyen sokat jelentett számukra ez a gondoskodás, amely lehetővé tette, hogy valóban jelen lehessenek a nap minden pillanatában. A nap során lehetőség nyílt Bemer kezelés kipróbálására is, amelyet Csapó Kriszti biztosított a résztvevők számára. És ott voltak a „mi srácaink” is. Meséltek arról, hogyan élnek támogatott lakhatásban, mit jelent számukra az önállóság a mindennapokban. Tartottak egy karate bemutatót is, Szécsi Balázs pedig – helyiként – citerajátékkal mutatkozott be, így és a kutyaterápia segítségével kapcsolódtak egymáshoz.
Köszönettel tartozunk a Családokért Alapítványnak, a Térerő pályázat támogatójának is, hogy meglátták a programban rejlő lehetőséget, és hozzájárultak ahhoz, hogy ez a találkozás valóban megvalósulhasson.
Külön köszönettel tartozunk a Szent-Györgyi Albert Agóra munkatársainak a helyszín biztosításáért és támogató hozzáállásukért, Habakuk Petinek a gyermekprogramokért, a kutyaterápiás csapatnak, Csapó Krisztinek a Bemer kezelés lehetőségéért, a Prágai Látszerészetnek a meglepetés ajándékokért, valamint minden gyermekfelügyelőnek és önkéntesnek, akik figyelemmel, türelemmel és valódi jelenléttel segítették a családokat.
Külön köszönjük Papp Szabolcsnak, hogy nemcsak szakmai szereplőként, hanem személyes jelenléttel is hozzájárult a naphoz – és hogy lányaival együtt önkéntesként is részese volt ennek a közös munkának.
A nap végén pedig még együtt maradtunk egy kicsit – a Pick Szeged jóvoltából egy világnapi mérkőzésen. Idén már közel 300 jegyet kaptunk, és a közös szurkolás valahogy pontosan oda tette a pontot, ahová kellett: nem lezárta a napot, hanem megtartotta.
Köszönjük a szülőknek is a nyitottságot, a bizalmat és a jelenlétet. Ez a nap nemcsak egy esemény volt, hanem egy közösség kezdete – egy olyan közösségé, amelyet együtt építünk és tartunk meg a jövőben is.