Szabadidő, sport

A sport jelentősége az értelmi fogyatékos ember életében

A sport az értelmi fogyatékos ember életében nem csupán a megfelelő fizikai állapot eléréséhez és fenntartásához szükséges eszköz, de ezen kívül,

• a fejlesztés és oktatás hatékony eszköze,
• a szabadidőt kitöltő tartalmas tevékenység,
• munka és foglalkoztatás hiányában gyakran az egyetlen értelmes tevékenység.
• Csökkenti a stresszt, a frusztrációt,
• Kellemes, örömet okozó időtöltés.
• A sportban evidens az elvárás, a javuló teljesítmény követelése, ezért
• a sportolás megtanítja az értelmileg sérült fiatalokat teljesíteni, megismerni a kitartás jutalmát, a teljesítmény örömét.
• A sportolás és a versenyek megnyitják a baráti társaság és a kapcsolatok kialakításának lehetőségét a klubokban és az egyesületekben.
• Csökkenti a magányosságot, illetve az attól való félelmet
• A sportolás és a versenyzés a sikerélmény megszerzésének lehetőségét jelenti olyan emberek számára, akiknél igen korlátozott a sikerforrás és a sikerélmény.
• A sport a helyes önértékelés és az önbecsülés fontos eszköze,
• Biztonságérzetet ad
• Javítja az életminőséget
• Az értelmileg sérültek magas szintű versenyein nyújtott teljesítmények és azok állami elismerése hozzájárulhatnak az előítéletek megszüntetéséhez, melyek jelenleg nagymértékben korlátozzák az értelmileg sérültek életterét és elfogadását.
• A fogyatékosság helyett a képességek hangsúlyozása katalizálja a normalizációt, az integrációt, az elfogadást.

A sport az elfogadás minden szintjén hat: az egyéni, a családi, a szűkebb és szélesebb környezeti szinttől egészen a társadalmi szintig.

A sport szorosan összekötődik az egészséges életmóddal, a helyes táplálkozással, a csapatsportok ráadásul egy közösségben, egymásért működés képességét is kifejlesztik a sportolókban. A sportolás  egészségmegörző és fejlesztő eszköz.

A sportolással kapcsolatban a normalizációs elvet és az integrációt követjük.

A sport területén a normalizáció azt jelenti, hogy az értelmileg sérült embereknek joguk legyen bármilyen általuk választott sportban, a képességeiknek megfelelő szinten részt venni. Ez kiterjedhet helyi, területi, nemzeti vagy nemzetközi szintű részvételre és vonatkozik a sportok megismerésére, megtanulására, a rendszeres sportolásra és a versenyzésre. Ehhez a sportolónak segítségre van szüksége, a szakembereknek, a szervezeteknek és az államnak pedig segítséget kell adniuk. Egyéni igénytől függően annyi segítséget, amennyire feltétlenül szükség van. Nem többet és nem kevesebbet. Ilyen speciális szakmai és szervezeti segítséget nyújt az értelmileg sérült sportolóknak a MÉS.

A normalizáció elve tehát tulajdonképpen a kitűzött célt adja meg, azt, amit sérült embertársainkkal kapcsolatban el szeretnénk érni; azt, hogy az átlagos, „normális” emberhez hasonló módon és színvonalon, a fősodor közösségeiben élhessenek, dolgozhassanak és tölthessék el szabad idejüket, így például sportolhassanak. Ugyanakkor a normalizáció eszköz is, hiszen pontosan megadja, hogy milyen feladatok várnak a fogyatékos emberre, a családra, a szakemberekre, a közösségekre és a szervezetekre, valamint a társadalomra. A normalizációs elv a lehető legjobb fogódzó a fogyatékosokat érintő jogi háttér, infrastruktúra, szolgáltatási és támogatási rendszer megteremtéséhez is.

A normalizáció a gyakorlatban egy fejlődési folyamat, melyet végig kell járnia magának a fogyatékos személynek, a szakembernek, a családnak, a közösségeknek és a társadalomnak. A fejlődés egyenetlen; legfogékonyabbak a szakemberek és a családok, hiszen azokat motiválja a sérült ember és a szakma szeretete. A társadalom tehetetlensége igen nagy, emiatt ott nagy késéssel következik be a fejlődés. Magának a fogyatékos embernek van a legnehezebb dolga és gyakran segítséget sem kap ahhoz, hogy a helyes önértékelés, az önmegvalósítás és az önrendelkezés útján elinduljon. A sportnak mindezekben egyedülálló és hiánypótló szerepe van.

Az Alapítvány normalizációhoz kötődő fontos alapelveként kiemelném a teljesítményre ösztönzést, a teljesítmény követelését. A teljesítményt dinamikusan értékeljük, figyelembe véve a sportoló állapotát és fejlődését, az előrehaladás mértékét. A teljesítmény elérése és mérhető megjelenése mérföldkő az értelmileg sérült ember személyiségfejlődésében, a normalizáció dinamikus folyamatában.

Az integráció feltételezi a normalizációt, hiszen az épek bármilyen szintű rendszerébe illeszkedni és szervesen beleolvadni csak akkor lehet, ha az integrálandó rendszer a fősodorban érvényes szabályokhoz, szokásokhoz, szervezeti felépítéshez harmonikusan illeszthető. Ezt az illeszthetőséget, kompatibilitást igyekszik a MÉS a sport területén mindenre kiterjedően szolgálni és biztosítani.

A normalizáció és integráció gyakorlati megvalósulása eltérő szinteket mutat az egyes államokban, de a sérült emberek ma már minden fejlett jogállamban jogosultak bizonyos mértékű szakmai és anyagi segítség igénybevételére.

 A sporttevékenységek szabályai az Alapítványban

• A sport a sérült emberrel kapcsolatban ugyanazt kell jelentse, mint bárkinél:
• A leendő sportolónak, a gyermeknek, az iskolai tanulónak a sportot meg kell tanulnia,
• gyermeket vagy fiatalt képességeihez illeszkedő módon kell tanítani,
• a sportot nevelési eszközként is lehet alkalmazni.
• Ki kell választani a legmegfelelőbb, a sérült ember személyiséghez és képességeihez illeszkedő sportot; ehhez a gyermeknek vagy a fiatalnak meg kell ismernie a sportokat,
• a szervezeteknek (iskola, sportiskola, egyesület, klub) pedig biztosítaniuk kell az orientáció feltételeit.
• A sportoló a sportot rendszeres foglalatosságként űzi,
• ehhez a klubokban, az egyesületekben biztosítani kell a rendszeres sportolási lehetőséget.
• A versenysport teljesítményorientált, ahol a kitartás és a kiemelkedő teljesítmény jutalmat kap és a teljesítmény függvényében előre lehet lépni. A versenysport célja a győzelem.
• A szabadidősport értelmes szabadidő eltöltési tevékenység, elsősorban egészségjavítő,megtartó és fejlesztő, aktivitás növelő, serkentő célú tevékenység. 
• Az előrelépés lehetőségét professzionális feltételekkel, edzőkkel, felszereléssel, szaktudással, versenyrendszerrel kell biztosítani mind a szabadiső, mind a versenysportban.
• A sportoló számára a sport közösségi tevékenység,
• a sérültek sportéletének közösségi szerepét szakszerű támogatással kell biztosítani,
• a sporttevékenység infrastruktúrája szoros kapcsolatba állhat a szociális szolgáltataórendszerrel, így a sport céljára szerveződött hálózatot célszerű szociális védőhálóul is felhasználni, ezt többletforrások és szaktudás segítségével biztosítjuk.